Hatalomra kerülve a háttérből irányította kegyetlen rendszerét Khomeini ajatollah
2019. június 3. 12:25 MTI
Száműzetésből a hatalomba
1964-től rövid ideig a törökországi Izmirben élt, majd 14 éven keresztül az iraki síita szent város, Nedzsef volt a székhelye. Innen bátorította a hazai ellenzéket, magnókazettára mondott beszédeit tízezerszám másolták és terjesztették.
Amikor 1978 októberében Párizsba költözött, gyakorlatilag az összes sahellenes politikai irányzat mögötte állt, felhívására száz- és százezrek árasztották el az utcákat. Franciaországban hosszú sorok vártak hozzá bebocsátásra, hazai és külföldön élő irániak, hogy az almafa alatt napjában ötször elmondott imádsága után találkozhassanak vele.
Az iráni tömegmozgalmak nyomására Reza Pahlavi 1979. január 16-án elmenekült Teheránból. Február 1-jén soha nem látott győzelmi mámor fogadta a hazatérő Khomeinit, mint a forradalom vitathatatlan vezérét, aki kinevezte az új kormányt, majd március 1-jén visszavonult Komba.
Nem volt kegyelem a korábbi rendszer kiszolgálóinak: menekülnie kellett a sah miniszterelnökének, Sápur Baktiarnak is, az iszlám népbíróságok ítéletei nyomán már februárban beindultak a kivégzések.
1979. április 1-jén kikiáltották az iszlám köztársaságot, decemberben életbe lépett az új alkotmány, amely szerint Khomeini ajatollah a legfőbb vezető, a fegyveres erők feje, a vallás legfőbb értelmezője, a törvények forrása. Hatalma átszőtte a gazdaság, a társadalom, a vallás és a hadsereg minden rétegét, a hatalmi harcokba azonban csak a döntő pillanatokban szólt bele, mindig a háttérből irányított.
Irán 1980-ban rendkívül véres és értelmetlen háborúba bonyolódott Irakkal, amelynek végén egyik fél sem mondhatta magát győztesnek. Khomeini azt mondta: a nyolc évig tartó háború egy pillanatáért sem érzett sajnálatot, bár az több millió halottat követelt, s 350 milliárd dolláros kárt okozott országának.
Khomeini vezetése alatt Iránban az élet minden területét az iszlám fundamentalizmus határozta meg, a gazdasági-tudományos elit nagy része emigrációba kényszerült, vagy fel kellett adnia a korábbi nyugatias életstílusát, "visszatérve" az iszlám szokásokhoz.
A kíméletlen iszlám törvénykezés jegyében a hűtlen asszonyokat megkövezték, a csador elhagyásáért még a lányokra is korbácsolást szabtak ki, lopásért kézlevágás járt.
A nyugati kultúrát elutasító ajatollah fatvát, halálos ítéletet jelentő kiközösítést mondott ki Salman Rushdie íróra egy regényéért, a nyugati zenét betiltották, a férfiakat és a nőket nyilvános helyeken elkülönítették, az országból mintegy kétmillió ember menekült el.
Alinak, a síitizmus első imámjának és vértanújának leszármazottja (ezt jelképezte a Khomeini által viselt fekete turbán) 1989. június 3-án hunyt el szívrohamban, Komban.
Végakaratában kíméletlenül ostorozta az Egyesült Államokat, a Szovjetuniót, a nemzetközi cionizmust, s Allah árulóinak nevezve kiátkozta a velük együttműködő muzulmán uralkodókat. Felszólította a világ muzulmánjait: "Allah ajándékaként" kezeljék és óvják meg az általa alapított Iráni Iszlám Köztársaságot.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
