Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Halálos párbajok sorozatával bizonyította képességeit Japán leghíresebb szamurája

2019. november 12. 18:44 Múlt-kor

<

Muszasi, a rónin

Muszasi születése idejére Japán belső viszonyai meglehetősen zűrzavarossá váltak. A feudális berendezkedésű országot belháborúk tépázták, ahogy az addig uralkodó Asikaga sógunátus egyre veszített erejéből, majd 1573-ban megbukott.

1600-ra Japán földbirtokosai gyakorlatilag két táborra oszlottak: a keletebbi tartományok urai Tokugava Iejaszut támogatták, míg a nyugatiak Tojotomi Hidejori mögé sorakoztak fel.

Nyugati lakosként Muszasi Tojotomi seregeiben szolgált, azonban 1600. október 21-én a szekigaharai csatában a Tokugava-párt erői fölényes győzelmet arattak Tojotomi felett, s innentől a 19. század közepéig a Tokugava-klán sarjai irányították az országot (a császár szerepe a Meidzsi-restaurációig szimbolikus maradt).

Muszasi a sorsdöntő csatából megmenekült, azonban a vesztes ütközetet követően úgynevezett róninná vált – olyan szamurájjá, aki elvesztette urát, ezáltal megélhetésének forrását.

Az ifjú harcos úgynevezett musa sugjóba, azaz harcos zarándoklatba kezdett – az országot járva egyedül, különféle mesterektől tanulva és párbajokba bocsátkozva gyakorolta művészetét, és testőrként, illetve zsoldosként kereste kenyerét.

Muszasi musa sugjójának számos évéről igen keveset tudni, hosszabb időre szinte teljesen eltűnt a történelem lapjairól.

Életének kutatói szerint nagy valószínűséggel valahol Kjúsú szigetén élt elszigeteltségben egészen 1604-ig, amikor újra felbukkant azzal az eltökélt szándékkal, hogy bebizonyítsa: ő Japán legjobb harcosa.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Halálos párbajok sorozatával bizonyította képességeit Japán leghíresebb szamurája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra