Gyógyír a fájdalomra, avagy hogyan született meg a sebtapasz?

2022. március 28. 08:20 Múlt-kor

Hogyan küzdött meg a múlt embere az emberi test sérülékenységével? Az őskorban gyógynövényekkel, az ókori Egyiptomban nyers hússal kísérleteztek, később forró vízben főzött gyapjúval próbálkoztak, de a középkorban a nyílvessző után maradt sebre még mézet is csepegtettek. A higiénia fontosságára a 19. század elutasított zsenije, Semmelweis Ignác hívta fel a figyelmet, ezáltal a primitív sebkezelési módszerek átértékelésére késztette a 19. század tudósait.

Joseph Lister hatékony, az 1860-as években kialakított fertőtlenítési módszere a kötszerek evolúcióját is felgyorsította. 1882. március 28-án a vérző sebek a trágya, az ecet, a penész, a pókháló, esetleg a gyanta kínzókúrája után végre valódi gyógyírt kaptak Paul Beiersdorfnak köszönhetően, aki szabadalmat kapott korszerű tapaszára. A „guttapercha alapra felkent tapasz” vízhatlan, gumihoz hasonló anyaggal átitatott alapszövet volt, s erre kenték azután a lényegében kaucsukból és gyantából álló masszát.

A hamburgi székhelyű vállalat élén 1890-ben változás történt, ekkor már Oscar Troplowitz ült az igazgatói székben, de a bevált cégnevet nem dobták sutba. A kezdetleges prototípus felturbózott változatát, a leukoplasztot 1901-ben mutatták be. Az új vívmány hideg állapotban is tartósan megtapadt, és a bőrt sem sértette fel, ráadásul hőállóságában is kiemelkedett: fagypont alatti hőmérsékleten ugyanúgy funkcionált, mint 60 Celsius-fok felett.

Az antiszeptikus sebészeti eljárások úttörője, Joseph Lister

A csodaszer híre Magyarországra is eljutott, az Orvosi Hetilap 1897. évi 17. számában Nékám Lajos dr. már a hamburgi Beiersdorf cég tapaszait méltatta, és egyben kifogásolta, hogy a jól tapadó, lágy, egyenletes gyártmányokat Magyarországon még nem használják olyan mértékben, mint azt érdemes volna.

Alig két évvel később, a Magyar Orvosi Archívum 1899. évi 1. számában kiemelte, hogy a „chemia gyár kívánatra ingyen és bérmentve küld orvosoknak kisérleti czélból mintákat az ide vonatkozó irodalommal együtt a következő készítményeiből”. A vállalat ekkor már színes palettával örvendeztette meg vásárlóközönségét, és a „guttapercha-tapaszmullok” mellett a lap pontos leírást közölt a „sárga és fehér kautschuk ragtapasz”, a „klai chloricum fogpaszta” és az Ungt. caseini (vízben oldható zsíros kenőcsalapanyag) jótékony hatásairól.

A készítmények felhasználására is pontos iránymutatást kapott a – szövegezésből ítélve orvosi végzettségű – olvasó, továbbá ismertették az eltérő hatóanyagok működését; így az egyik típust a bőrkiütések, az akne és különösen a furunculosis kezelésére ajánlották, a másikat „nedvedző eczemák” gyógyítására, míg a kautschuk ragtapaszt az erős tapadás és a „nem izgató volta” révén tették kelendőbbé. 

Akhilleusz a nyíl által megsebesített Patroklosz segítségére sietett – akkor még sebtapasz nélkül

A vállalat jó hírneve eljutott a tengerentúlra is. Már a 20. század hajnalán kedvező kereskedelmi megállapodást kötöttek az Egyesült Államokkal, és a sikereken felbuzdulva 1906-ban már fiókirodát hoztak létre Londonban. Az új arculat jegyében 1909-ben piacra dobták a világhírű ajakápolót, a Labellót, amelyet a latin labrum (ajak) és bellus (szép) kifejezésekből alkottak meg. A kozmetikumok köre tovább bővült 1911-ben az első Nivea krém kiadásával. Az új üzletpolitika gyümölcsözőnek bizonyult, a fejlődést jól példázza, hogy míg 1890-ben mindössze tizenegy alkalmazottal operált a vállalat, ez a szám 1918-ra ötszáz főre duzzadt.

A cég 1922-ben tőzsdére lépett, s ugyanebben az évben került a patikákba a Hansaplast sebtapasz, amely újonnan alkalmazott gézrétegével forradalmasította a nyílt sebek kezelését. Bár a cég története a tapaszokkal kezdődött, a 20. század második felében már a kozmetikumok képviselték a cég fő profilját, és váltak a legfőbb bevételi forrássá. Az irányváltásra az is okot adott, hogy a piaci résben más vállalatok is lehetőséget láttak. A szintén világhírű, 1885-ben alapított Johnson & Johnson az 1920-as években robbant be a köztudatba az azóta fogalommá váló Band-Aid gyártásával.

A náci ideológia és a második világháború kis híján a Beiersdorf csődjéhez vezetett, a hamburgi székhelyet a földdel tették egyenlővé, a külföldi partnerek elpároltak, így az újjáépítés éveiben a cég vezetése kénytelen volt mindent újra az alapoktól kezdeni. A frissen megalakult NSZK gazdasági fejlődése a vállalatra is jótékony hatást gyakorolt, a Beiersdorf az 1950-es évekre sikeres termékeinek köszönhetően újra régi fényében tündökölt. A vállalat profiljába a lábápolástól kezdve a vízhólyag-, az izom- és a tyúkszemtapaszig szinte minden beletartozik, a márka Németországban és a világ számos országában piacvezető.