Múlt-kor.hu

Gyakran a biztos halálba toloncolta ki Spanyolország a „nemkívánatos” mór leszármazottakat

Gyakran a biztos halálba toloncolta ki Spanyolország a „nemkívánatos” mór leszármazottakat

2020. október 16. 11:49 Múlt-kor

A török fenyegetés

Az ország biztonságával kapcsolatos félelmeket tetézte a Földközi-tengeren továbbra is jelentős oszmán katonai jelenlét – a törökök a Habsburgok birodalmának különböző országaival 1526 óta szinte folyamatosan hadakoztak –, valamint a moriszkó banditák által elkövetett bűncselekményekről szóló hírek az ország különböző részeiről.

A kiűzés támogatói amellett érveltek, hogy a moriszkók képtelenek beilleszkedni a keresztény Spanyolországba, és kulturális értelemben is alsóbbrendűnek tartották őket. Egyesek azt is hangoztatták, hogy a moriszkóknak több gyermeke születik, ami miatt az „újkeresztények” hamarosan többen lehetnek, mint a „régi keresztények”, ez pedig az ország összeomlásához vezetne.

III. Fülöp számos keresztény alattvalójához hasonlóan nemkívánatosnak látta Spanyolország egykori muszlim hódítóinak leszármazottait, akikben fenyegetést látott az ország katolikus identitására nézve. Emellett úgy értelmezte a Spanyolország által a „hitetlenekkel” szembeni harcban elszenvedett, közelmúltbeli kudarcokat – a protestáns felkelők sikereit Németalföldön, illetve az angolok tengeri győzelmeit –, hogy ezek Isten nemtetszésének kifejezései amiatt, hogy eltűri a moriszkók jelenlétét.

Édesapja, II. Fülöp uralkodása idején a papok és miniszterek a legradikálisabb eszközöket is felvetették a „moriszkókérdés” megoldására, a népirtással bezárólag: felmerült minden moriszkó férfi kasztrálása mellett a teljes populáció fizikai megsemmisítése is. II. Fülöp a „legemberségesebb” és „legkeresztényibb” út, a kitelepítés mellett döntött.

Az alattvalói által „Okos Fülöp” néven emlegetett uralkodó azonban végül nem hajtotta végre tervét, fiára, a híresen lusta III. Fülöpre hagyta a „moriszkókérdés” megoldását, a Damián Fonseca portugál domonkos szerzetes által „az Úrnak tetsző égőáldozatnak” nevezett kitoloncolás végrehajtását.

 

Mire a „Jámbor” ragadványnévvel illetett III. Fülöp rászánta magát apja tervének végrehajtására, a kormányzat és az egyház felső köreiben egyöntetű volt a moriszkóellenesség: senki nem volt hajlandó meghallgatni a keresztény földbirtokosokat, akik számára elengedhetetlen munkaerőt jelentettek az „újkeresztények”, és figyelmen kívül hagyták a mérsékelt papság véleményét is, miszerint a legkevésbé sem keresztényi cselekedet megkeresztelt gyermekeket száműzni az országból. Fülöp és miniszterei szemében ők is hordozták az iszlám hit „rossz magját” szüleik által, amely kisarjad, ha nem távolítják el őket is.

Habár a spanyol udvar számos európai diplomatája, de még maga V. Pál pápa is szót emelt a rendelkezés embertelensége miatt, III. Fülöp kitartott amellett, hogy kíméletesen lett végrehajtva. A spanyolországi iszlám maradványainak elpusztítására Spanyolország és a keresztény világ hatalmas győzelmeként tekintett, amellyel Spanyolország visszakerült „igaz” útjára, a katolikus államiságba.

E nézet a 19. és 20. század folyamán is visszhangra talált a spanyol történetírók tollában, akik rendszerint a spanyol és az európai történelem fájdalmas, ámde szükséges mérföldköveként írtak a moriszkók kiűzéséről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Gyakran a biztos halálba toloncolta ki Spanyolország a „nemkívánatos” mór leszármazottakat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. tél: Legendás anyósok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra