Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Ezer darabból álló érmekincs került elő Lengyelországban

Ezer darabból álló érmekincs került elő Lengyelországban

2023. március 7. 16:05 Múlt-kor

A jókora kerámiaedénybe rejtett kincset Zaniówka faluban, a kelet-lengyelországi Lublini vajdaság területén találták meg.

<

A felfedezés Michał Łotys fémkeresős kutató érdeme, aki talaj felső rétegeiben elveszett mezőgazdasági felszereléseket keresett.

Łotys azonnal értesítette az örökségvédelmi hatóságokat a leletről, mivel Lengyelországban tilos engedély nélkül régészeti kincsek után kutatni, valamint minden lelet bejelentésköteles, és automatikusan az állam tulajdonába kerül.

A kiérkező régészek vizsgálatai szerint az érméket szándékosan ásták el egy kerámiaedénybe rejtve. A 3 kilogrammos kincs mintegy ezer darab, a 17. századi Litvániából származó érméből áll.

Az érméket szorosan egymásra rétegezték az edényben; 115 közülük az idők során szétszóródott az edény körül (valószínűleg mezőgazdasági tevékenység folytán), 62 pedig erősen oxidálódott.

A kincs eltemetésének oka egyelőre nem ismert, de ezek sokszor bizonytalan, erőszakos időkben keletkeztek, amikor a lakosság biztonságba igyekezett helyezni értékeit.

A 17. században a terület az első Lengyel Köztársasághoz, a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség között a lublini országgyűlésen létrejött unióhoz tartozott.

1654–56-ban orosz, 1655-ben (az északi háborút elindító „svéd özönvíz” idején) pedig svéd csapatok nyomultak be ide, ami magyarázatot adhat az érmék elrejtésére.

A kincset további tanulmányozásra Biała Podlaskába, a Dél-Podláziai Múzeum régészeti osztályára szállították.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ezer darabból álló érmekincs került elő Lengyelországban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra