Evés-ivás, hangzavar és éles lőfegyverek jellemezték Shakespeare korának színházi előadásait
2021. április 26. 12:49 Múlt-kor
Asztalhoz!
Míg a színpadon római uralkodók és angol királyok alakja kelt életre, a közönség vadhúst, garnélát és folyami rákot fogyasztott, mellé pedig teknőslevest szürcsölt. A földszinti nézőtéren pedig osztrigát ettek: „A Rose-nál talált 433 tengeri puhatestű maradvány nagy része, 77%-a osztrigahéj” – mondja Bowsher.
Az Atlanti-óceánból érkező, utcai árusok által olcsón kínált osztriga akkoriban nem számított luxuscikknek. A régészek ezenkívül nagy mennyiségben találtak görögdinnye- és tökmag-, valamint aszalt- és frissgyümölcs-maradványokat is.
A teremben persze dohányozni is lehetett. „Különféle pipákat is találtak, bizonyítva, hogy a dohány, amely kevesebb, mint egy évszázaddal korábban érkezett először Amerikából, gyorsan elterjedt Angliában” – magyarázza Bowsher. Próbáljanak ma rágyújtani egy színházban: azon nyomban megszólalnak a riasztók.
Az angol színházakban azonban nem a dohányzás jelentette a legnagyobb veszélyforrást: a színpadokon használt ágyúk és pisztolyok ugyanis valódiak voltak. Ugyanazok a fegyverkovácsok készítették őket, akik a királynő seregét és a flottáját is felfegyverezték.
Philip Cawdy 1587-ben keletkezett levele beszámol egy előadás alatt történt balesetről, amelyben egy éles, lövedékkel töltött fegyver majdnem megölt egy nőt és egy kisgyereket. Bár Cawdy könnyen eltúlozhatta a történetet, ugyanis a színházra mint az erkölcsi fertő színhelyére tekintett, hasonló esetekről más források is beszámolnak. Többek között a Globe vesztét is ágyúzás következtében keletkezett tűz okozta 1613. június 29-én, Shakespeare új drámája, a VIII. Henrik előadása közben.
Bigott puritánok
Mégsem a tűzvész vetett véget a szórakozás ezen kaotikus, de élettel teli formájának. Mr. Gawdy és barátai, a puritánok ugyanis Oliver Cromwell vezényletével polgárháborút robbantottak ki és eltörölték a monarchiát. 1642-től kezdve a gyűlölt uralkodók és szimbólumaik üldözése magával vonta a színházak bezárását is.
„20 év leforgása alatt az Erzsébet-kori előadások emlékei teljesen feledésbe merültek, de legalábbis elhalványultak” – jegyzi meg Molinari. A monarchia restaurációja idején (1660) felhúzott színházak már teljesen mások voltak: olasz mintára épültek, négyszögletes alaprajzzal, amelyekben már csak a színpad egyik oldalán volt nézőtér, és színésznők is felléphettek. Shakespeare letűnt világának London utcái alatt rejtőző maradványai pedig – a régészeknek köszönhetően – csak több száz évvel később bukkantak fel újra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
