Erotika és tűz – Michelangelo elégetett festménye
2022. február 5. 12:50 László Zsófia
Michelangelo hosszú élete Európa újkori történelmének egyik legnyugtalanabb, sok háborúskodással, politikai, társadalmi és vallási átrendeződéssel járó időszakára esik. Műveinek létrejöttében, félbehagyásában és olykor megsemmisülésében fontos szerepet játszott a zűrzavaros kor, amelyben élt. Michelangelo mára már csak másolatokból ismerhető Lédája pregnáns példája annak, miként fonódik össze a művészet és a történelem egy műalkotásban.
Michelangelo: a szobrász és a festő
Michelangelo az inaséveit Domenico Ghirlandaio műhelyében töltötte. Firenze első számú festőműhelye ezekben az években egy jelentős vállalkozáson, a Santa Maria Novella-templom Tornabuoni-kápolnájának falképsorozatán dolgozott. Így Michelangelo az itt töltött idő alatt első kézből sajátíthatta el a freskófestés technikáját és a rajzi előkészítés valamennyi munkafázisát is.
A fiatal Michelangelo Firenze egyik legtapasztaltabb mesterétől tanult rajzolni, arról azonban semmit sem tudunk, hol sajátította el a kőfaragás mesterségét. Első életrajzírói, Giorgio Vasari és Ascanio Condivi csak egy bájos anekdotát említenek, miszerint a csecsemő Michelangelót egy kőfaragó felesége dajkálta, aki így az anyatejjel együtt szívta magába a mesterség alapjait. Reálisabbnak tűnik, hogy Michelangelo a Buonarrotik otthonához közel, a korszak egyik legsikeresebb szobrásza, Benedetto da Maiano műhelyében próbálkozott elsőként a márvány faragásával, s ott sajátította el a kőszobrászat alapjait.
Rajzi előképzettsége ellenére Michelangelo később elsősorban szobrászként tekintett önmagára, szobrászi megbízásokat vállalt szívesebben, és leveleit is mindig „Michelangelo scultore”-ként írta alá. Ma azonban mégsem csak a Pietà, a Dávid, a Mózes és még sok más csodálatos szobor alkotójaként gondolunk rá, hanem mindenekelőtt a Sixtus-kápolna falképeinek zseniális festőjeként. Két-három monumentális freskómegbízáson túl táblaképet azonban szinte egyáltalán nem készített. Azok a ritka darabok, amelyek mégis kikerültek az ecsetje alól, sokszor befejezetlenek maradtak, még gyakrabban elvesztek vagy elpusztultak.
Ez volt a sorsa egyetlen erotikus festményének is, amely a XVI. század közepének bonyolult háborús konfliktusai közepette született.
Michelangelo és Firenze
A XVI. század első felének firenzei történelmét a köztársaság és a Mediciek forgandó szerencsével járó küzdelme határozta meg. Michelangelo mindössze 19 éves volt 1494-ben, amikor a befolyásos bankárcsalád tagjait – akik közül első pártfogói is kikerültek – száműzték a városból. Egy évtizeddel később Michelangelo megalkotta a Dávid-szobrot, amely a firenzei köztársaság legfőbb politikai szimbólumává vált. Régi guelf família sarjaként természetesek voltak számára a köztársaságpárti érzelmek, ugyanakkor nyíltan sohasem fordult szembe a Mediciekkel. Egymás után két Medici pápát is szolgált, de a Medici hercegek udvari művészi posztjától következetesen távol tartotta magát.
1527 májusában V. Károly német-római császár seregei feldúlták Rómát. Az öt hétig tartó ostrom végén VII. Kelemen pápa, Giuliano de’ Medici törvénytelen fia is fogságba esett. Súlyos területi és politikai engedményeket kellett tenni a szabadulása érdekében. Az események egész Itáliát felbolygatták, szövetségek bomlottak fel, majd újak köttettek. A firenzei polgárok felbátorodva a Medici pápa meggyengülésén május 17-én ismét elűzték a városból a család tagjait, és kikiáltották a II. Firenzei Köztársaságot. Michelangelo korábban mindig kerülte, hogy politikai kérdésekben állást foglaljon, most azonban a köztársaság mellé állt, és ingyen, hazaszeretetből („gratis et amoravolmente”) felajánlotta szolgálatait a város vezetőinek.
1529 áprilisában a város védelméért felelős főkormányzónak választották, így nemsokára minden idejét Firenze erődítési munkálatai kötötték le. Erre minden másnál nagyobb szükség volt, hiszen a száműzött Mediciek nagyon hamar rendezték a soraikat. VII. Kelemen kiegyezett a császárral: szövetségük egyik alapja az volt, hogy a császár csapatai segítik a pápa családjának visszatérését Firenze élére. A köztársaságnak immár a német-római császár és a Medici pápa egyesült seregeivel kellett szembenéznie.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
