Emberbőr ruha és lefejezett fürjek - élet az azték birodalomban
2015. június 26. 18:28
Szerencsejátékon elveszített szabadság
A közrendűek legalsó rétegét a fent már említett rabszolgák alkották. Rabszolgasorba többféleképpen is kerülhetett az ember. Gyakori volt a szerencsejáték miatt történő eladósodás. Az aztékok a köztereken a mai táblás játékokhoz hasonló patollival, valamint a közép-amerikai labdajátékkal, a tlachtlival mulatták az időt, a nézők pedig aranyban, jádéban, vagy akár a kvézál madarak színes tollaiban is fogadhattak a győztesre. Annak, aki veszített, sokszor nem maradt más lehetősége, mint rabszolgának állni. Előfordult, hogy valaki önként mondott le szabadságáról, mert nem tudta eltartani magát és családját. A rabszolgasors azonban nem feltétlenül szólt örökre. Volt, aki csak néhány évre került alárendelt helyzetbe, a rabszolgák utódainak szabadságát pedig törvény garantálta.
Az azték birodalomban a közrendűek osztályába tartozó kereskedők esetében két csoportot különíthetünk el: a mindennapi használati tárgyakkal foglalkozó, helyi piacokon mozgó tlanecuilók, valamint az általában luxuscikkekkel seftelő, elsősorban külkereskedelmi tevékenységet folytató pochtecák, akik bónusz feladatként sok esetben az azték uralkodónak is kémkedtek. A pochtecák idegen területekre történő utazás előtti éjjelen előbb késsel felvágták a nyelvüket és a fülüket, majd lefejeztek és tűzbe dobtak egy fürjet. A higiéniára nem sokat adtak: amíg nem tértek vissza Tenochtitlánba, nem mostak hajat, és nem is vágtak belőle. Mindezt persze az istenek kegyeinek megnyerése érdekében.
A pochtecákra kétféle veszély is leselkedett: amellett, hogy kirabolhatták őket, a kereskedelmi partnerek sem mindig fogadták szívesen a tenochtitláni uralkodót nyilvánvalóan értékes információkkal ellátó látogatókat. Képzett harcosként azonban többnyire állták a sarat, ráadásul előfordult, hogy a király testőrt is adott melléjük. Mivel a pochtecák nem voltak az uralkodó osztály tagjai, gazdagságukat titkolni kellett, így éjszaka, titokban tértek vissza éjszaka az útjaikról. Miután elrejtették a szállítmányt, megtisztálkodtak. A szolgák ennél a pontnál már kezdhettek rettegni, következett ugyanis az orosz rulett: egyiküket feláldozták. Ezután beszámoltak a királynak kalandjaikról, majd következhetett a munkájuk legkedvesebb része: az áru értékesítése. Bár sokan gazdagodtak meg közülük, nemesi címet ennek révén nem nyerhettek.
A gyerekek élete – társadalmi osztálytól függetlenül – nem volt egyszerű: már ötéves koruktól a felnőtt életre készítették fel őket. Az engedetlenség pedig nem volt túl kifizetődő. A szülők a fegyelmezetlen utódot gyakran a kellemesnek nem feltétlenül nevezhető chilifüst belégzésére kényszerítették, de előfordult, hogy az apa meztelenre vetkőztette, majd bilincsbe verve a nedves földre fektette, vagy összeszurkálta serdülő fiát. Ezek gyakorlatilag ugyanazok a módszerek voltak, amelyekkel a rebellis rabszolgákat is engedelmességre bírták.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
