Elveszett űrhajósok – a szovjet űrprogram kérdőjelei
2020. július 5. 08:24 Múlt-kor
Olaszországból, szeretettel
Az eltűnt szovjet kozmonauták kapcsán a leggyakrabban felemlegetett bizonyítékok az Achille és Giovanni Battista Judica-Cordiglia által felvett adások. A két rádióamatőr a Torino közelében fekvő Torre Bert nevű, egykori második világháborús katonai bunkerbe telepítette felszerelését, és több olyan rádióadást rögzített, amelyek álláspontjuk szerint a sikertelen szovjet űrmisszióktól származhattak.
Az egyik első felvételt 1960. november 28-án fogták be, amikor a világűrből S. O. S. rádiójelet véltek hallani, amely az idő előrehaladtával egyre gyengébb lett. 1961. február 4-én pedig (tehát Gagarin utazása előtt több mint két hónappal) állításuk szerint szovjet frekvenciákon egy Föld körüli pályára álló objektumból különös emberi hangokat hallottak. Ezekről azt feltételezték, hogy arról a Szputnyik–7-ről származnak, amely hivatalosan egy, a Föld légkörében elégett Vénusz-szonda volt.
Az olasz testvérpár szerint azonban az általuk fogott felvételeken szívdobogás és lélegzés hallható, melyeket Gennagyij Mihajlov „bocsátott ki”. Mihajlov fényképe a leendő űrhajósok egyikeként egyébként egy szovjet újságban jelent meg, s ezt az Associated Press vette át még 1959 októberében. Mivel a szovjet hivatalos híradásokban nem szerepelt a neve, ezért többen úgy vélekedtek, hogy valamelyik űrkísérletbe halhatott bele.
A rádióamatőr fivérek fogták be azt a felvételt is, amelyről azt gyanítják, hogy egy olyan szovjet űrhajóról származik, amely állítólag már többször megkerülte a Földet (egyes elmélet szerint egy hétig volt az űrben), és az oxigénje már fogyóban volt, amikor megkezdte a leszállást. Az 1961. május 16-án rögzített adásból egy orosz űrhajósnő szavait vélték kihallani, akinek az űrkapszulája az atmoszférába érkezéskor éghetett porrá, és az utolsó szavaival is azt jelezte, hogy milyen meleg van.
Állítólag ezt kiáltotta orosz nyelven és igen hátborzongató módon: „Öt, négy, három, kettő, egy, kettő, három, négy, öt… (…) Beszélj hozzám! Nagyon melegem van! Mi? Negyvenöt? (…) Ötven? Igen, igen, igen… Lélegzem… Oxigén… Melegem van! Nem veszélyes ez? Itt minden… Ez nem veszélyes? Igen… igen… Ezt hogyan? Mi? Beszélj hozzám! Hogy továbbítsam? Igen… igen… Mi? (…) Nagyon melegem van. (…) Tüzet látok! Melegem van! (…) Le fogok zuhanni?”
Amennyiben a felvétel hitelessége bebizonyosodna, akkor át kellene írni az űrhajózás históriáját, amely szerint a világ első női űrhajósa Valentyina Tyereskova volt, aki 1963. júniusában járta meg a kozmoszt. Csaknem egy évvel később, 1962 májusában észlelték azt az adást, amelyben állításuk szerint egy nő és egy férfi hangja hallható, amint kétségbeesetten kérnek segítséget. Az űrhajósoknak még nevet is adtak, Ludmilla és Nyikolaj Tokovnak hívták őket, és a távolodó jel alapján kisodródtak a mélyűrbe.
Az olasz testvérpár rádiójeleivel kapcsolatosan persze rengeteg a kérdőjel. Legelőször mindjárt a felszereléseikről közölt fotók kapcsán tűnik valószínűtlennek, hogy azokkal bármilyen űrből való jelet foghattak volna. Az általuk „befogott” orosz felvételek pedig teljességgel eltértek a korabeli szovjet katonai protokolltól, az asztronauták nem azonosították magukat, ráadásul az összefüggéstelen mondatokba nyelvtani hibák sora is bekerült, amely valószínűtlen, ha valóban a magasan képzett hátterű, orosz anyanyelvű űrhajósok beszédét észlelték volna.
Az sem elhanyagolható ellenérv, hogy rádiósok sokasága figyelte akkoriban az eget, beleértve a szovjetek amerikai riválisait is, akik azonban nem észleltek semmit, az esetleges orosz kudarcot ugyanis nem késlekedtek volna a nyilvánosság elé tárni, lejáratandó a vetélytárs nagyhatalmat. Az orosz kormány mindmáig tagadja az olasz testvérpár feltételezéseit, s megkérdőjelezi felvételeiknek hitelességét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
