„Ehhez egy őrült kell” – Hetven éve nyitották meg a Bajor Gizi Színészmúzeumot

2022. február 12. 10:40 Múlt-kor

Miért ez a villa és miért Bajor Gizi?

A színésznő 1893. május 19-én született Budapesten. A Színművészeti Akadémia elvégzése után egyenes út nyílt számára a Nemzeti Színházba, ahol a kor kritikusai felejthetetlen alakításai között emlegették Júlia karakterformálását Shakespeare drámájában, Lady Milford kegyencnői vívódásait Schiller: Ármány és szerelem című művében (ezzel búcsúzott a színpadtól), de hitelesen adta elő Kleopátrát és Titániát is. Tehetségéről árulkodik, hogy a Nemzeti Színház már 1925-ben örökös tagjává választotta, illetve 1948-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.

Otthonát, az eredetileg földszintes, neobarokk családi villát fivére, Beyer Rudolf vásárolta meg 1928-ban, de az igényes átalakítás már a művésznő – és Országh Béla építészmérnök – érdeme. Harmadik férjével, Germán Tiborral 1933-ban költöztek ide, otthonuk a második világháború előtti időszak művészvilágának kedvelt találkozóhelyévé vált.

A hétköznapi embereket és a sajtót is foglalkoztatta, hogyan telik a közönségkedvenc nem mindennapi élete. A Film, Színház, Irodalom című folyóirat munkatársai az 1942. június 5-én megjelent lapszámban úgy emlékeznek meg a színésznő otthonában tett látogatásról, mintha a paradicsomba érkeztek volna: „A hollywoodi spanyol kastélyokhoz hasonló Pilsudszki-úti villa lángol a tűző júniusi napfényben, ahogyan benyitunk a »bástyakapun«.” Továbbá azt is hozzátették: „[…] ez a hely igazán hivatva van arra, hogy boldog emberek boldog otthona legyen.”

A vidám évek sem tartottak örökké, a háború viharos időszakában a villa menedékül szolgált üldözöttek, köztük zsidók számára is. Bajor Gizi mindent megtett, hogy védenceinek ne essék bántódása, többek között itt vészelte át Budapest ostromát a neves író, Tamási Áron is.

A felszabadulást nem követte házastársi idill. Ugyan a gyászjelentésben kettős öngyilkosság szerepelt, a nyomok arra utalnak, hogy 1951. február 12-én az agykéregsorvadásban szenvedő férj meggyilkolta feleségét, majd önmagával is végzett. A neves napilapok kezdetben csak váratlan, tragikus eseményként számoltak be a hírről: a Magyar Nemzet másnapi száma gyógyíthatatlan betegséget közölt – tévesen – halálokként.

A közvéleményt is lesújtotta Bajor Gizi tragédiája. A Magyar Nemzet nem győzte dicsérni gyászoló soraiban: „Rendkívüli művészi egyéniség volt: színészi skáláján a tragikustól a komikusig, az emelkedett, nemes pátosztól a közvetlen, meleg, emberi humorig úgyszólván minden hang képviselve volt, s minden hang tökéletesen.”

Amint valami véget ér, mindig születik valami új. Ebből a pozitív szemléletből eredhetett Gobbi Hilda, a színésznő pályatársának elhatározása, hogy múzeumot alapítson a művésznő emlékére – amint értesült a letaglózó hírről, máris ötletének megvalósításába fogott.

Gobbi Hilda munkában, 1981 (Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)

Juszt László 1987 karácsonyán készített interjút Gobbi Hildával, amelyben a művésznő a következőképpen nyilatkozott a bizonyos szikráról: „Tébolyultan azt éreztem, hogy ez lehetetlen, hogy ezen az ágyon más aludjon.” Beszámolt arról is, hogy a gyászoló család – a saját lakrészt leszámítva – átengedte az épületet az új múzeumnak.

Ígéretét egy évvel később valóra váltotta: a színésznő egykori otthona, a Bajor Gizi Színészmúzeum 1952. február 12-én, egy keddi napon tárta ki kapuit a látogatók előtt. A Filmhíradó egy rövid összeállítást is készített Gobbi Hilda tárlatvezetéséről, ahol még azt is hallhatjuk, hogy a bakeliten Bajor Gizi is életre kel.

A már említett 1987-es interjúban Gobbi Hilda egy humoros történetet is megosztott: a házban élő NSZK nagykövet gyermeke a megnyitón egy virágcsokorral köszöntötte a színésznőt, miközben az aggódó német édesanya megkérdezte: „Nekünk mikor kell kimennünk? Mert, hogy ezt is elfoglalja, az biztos” – Gobbi erre tömören csak azt a választ adta, hogy „Igen”, és évekkel később valóban elfoglalta lakrészüket a múzeum.

A rendelkezésre álló tér így is véges volt, ezért hosszas mérlegelés után Jászai Mari és Márkus Emília kapott önálló emlékszobát (természetesen Bajor Gizi mellett). A gyűjtés évről évre folytatódott, miután az intézmény 1953-tól már az Országos Színháztörténeti Múzeum kötelékében működött tovább.

Megőrzésre felajánlott tárgyak gyűjtése, 1981 (Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)

Gobbi Hilda nem kerülhette meg a kérdést, hogy esetleg nem gondol-e arra, hogy ő maga is helyet kaphat az általa megálmodott szentélyben. Halála előtt néhány hónappal Juszt Lászlónak azt felelte, hogy volt egy virágokkal teli üres folyosó, amelyet régóta fel akart tölteni színésztársai emlékeivel. A felvetése után munkatársai fanyalogtak – hogy miért, az közel sem megoldhatatlan rejtély: „Mert engem akartak oda bepaszírozni, de majd csak találnak valami lukat” – mondta a színésznő, aki önmagáról halála után csak egy fényképet helyezett volna el az emléktérben.

Arra a kérdésre, hogy a következő színészgenerációnak hol lesz majd helye, azt a reményét fejezte ki, hogy az utókor nem hagyja veszni emléküket. „Kit tetszene megbízni vele?” – hangzott Juszt László kérdése. „Én senkit” – hangzott Gobbi Hilda válasza. „Mert ehhez egy őrült kell. […] Pillanatnyilag nem adnám át a stafétabotot senkinek, mert ehhez nagyon erőszakosnak kell ám lenni!” A színésznő 1988-as halála után két évvel saját emlékszobát kapott a múzeumban.

A villa modernkori arculata (Kép forrása: Wikipédia / Pásztörperc/ CC BY-SA 3.0)

2002-ben megtörtént a villa tereinek újragondolása. A földszinten megmaradtak a Nemzeti Színház kiemelkedő egyéniségei köré komponált emlékszobák (2010-tól „Szép ház, nagy park közepén…” címmel nyílt állandó kiállítás), míg az emeleten tematikus tereket alakítottak ki, ahol a színművészet különböző területei (például operett és táncművészet) iránt érdeklődő látogatók a színház kulisszatitkaiba is bepillanthatnak.