Egyenesen a cárt tették felelőssé a koronázásán bekövetkezett katasztrófáért

2023. május 18. 09:50 MTI

Nyikolaj Alekszandrovics Romanov 1868. május 6-án született, apja III. Sándor cár, anyja Dagmar dán királyi hercegnő, a későbbi Marija Fjodorovna cárné volt. Külön nevelői grémium irányította taníttatását, természetesen a monarchia isteni eredete, a cári hatalom korlátlanságának és sérthetetlenségének szellemében; az persze fel sem merülhetett, hogy a cárevicsen számon kérjék a tananyagot.

Miklós szorgalmas és pedáns tanuló volt, de gyorsan kiderült, hogy az uralkodói képességek teljesen hiányoznak belőle. A családi törvények szerinti nagykorúsága elérésekor, 1884-ben a cári testőrséghez került katonai képzésre, 1892-ben nevezték ki ezredessé.

1890-ben külföldi körutat tett, ennek során a Távol-Keleten egy elvakult japán karddal támadt rá, innen eredt ellenszenve a japánok iránt. A cárevics apja halála után, 1894-ben vette át az ügyek intézését, s még abban az évben szerelmi házasságot kötött Alix hessen-darmstadti hercegnővel, Viktória brit királynő unokájával. Felesége az ortodoxiában az Alekszandra Fjodorovna nevet kapta.

Miklós megkoronázására 1896. május 14-én (a Gergely-naptár szerint május 26-án) került sor. A költségek egymillió rubelre rúgtak, csak a cárné ruhája hozzávetőleg húszezer rubelbe került (egy munkás akkoriban évente 300 rubelt keresett).

A cári tulajdonban álló palotákat és épületeket felújították, az utcákat feldíszítették, a jeles alkalomra emlékérmet vertek, még kantátát is rendeltek a neves zeneszerzőtől, Alekszandr Glazunovtól. A cári pár május 6-án érkezett meg Szentpétervárról Moszkva környéki palotájába, és május 9-én több kilométer hosszú katonai díszmenet kíséretében vonult át a Kremlbe, ahol a május 14-i koronázásig lakott.

Az öt órán át tartó szertartásra a pravoszláv egyház legfőbb temploma, a Kremlben található Uszpenszkij-székesegyház előtt került sor. A cár díszegyenruhájában, az uralkodócsalád nőtagjai pompás ruhákba öltözve, csillogó gyémántokkal ékesítve érkeztek a katedrálishoz.

Miklós a metropolita kezéből átvett koronát maga helyezte a fejére, ezután feldíszítették a koronázási jelképekkel, a jogarral és az országalmával, felkenték a szentelt olajjal, az örvendetes eseményt ágyúlövések adták a tömeg tudtára. Aznap este hétezer vendég számára adtak díszvacsorát, amelyre előkelőségeket és diplomatákat hívtak meg. A várost kivilágították, és a tömeget is megvendégelték.

A koronázás után négy nappal népünnepélyt hirdettek a város északnyugati határában található Hodinka-mezőre ökörsütéssel és ingyen sörrel. A résztvevők hagyományosan ajándékra is számíthattak az új cártól, de a hatóságok alaposan alábecsülték a várható tömeget.

Az ajándékosztást reggel nyolc órára tűzték ki, de már hétkor azt híresztelték, hogy az esemény megkezdődött, és az emberek egymást taposva-lökdösve kezdtek előrenyomakodni. A rend fenntartására kivezényelt néhány századnyi kozákot félresöpörték, a katonai gyakorlótérnek is használt mezőn ásott gödrökbe és árkokba esetteket a fejetlenségben agyontaposták. Mire a rendőrség megérkezett, a csatatérre emlékeztető mezőt holttestek borították, ezernégyszázan vesztették életüket.

A lesújtott cár még aznap százezer rubelt adományozott az áldozatok családjának és le akarta mondani a francia követségen tervezett esti bált is. Tanácsadói erről a francia–orosz szövetség fontosságára hivatkozva lebeszélték, aminek súlyos következményei lettek.

A nép az uralkodót érzéketlennek tartotta, aki nem törődik a szegények halálával, a forradalmárok pedig azt terjesztették, hogy személyesen felelős a tragédiáért, s már ekkor ráragasztották a „Véres Miklós” gúnynevet.

Az utolsó Romanov uralkodása tragédiával kezdődött és tragikusan is ért véget. A cár befolyásolható, gőgös és önkényeskedő volt, belpolitikáját az erősödő forradalmi mozgalom elleni harc jellemezte, tűzzel-vassal verte le az 1905–07 évi polgári forradalmat.

Külpolitikájában hódításra, terjeszkedésre törekedett, de Japántól az 1904–05-ös háborúban megalázó vereséget szenvedett, s elvesztette a birodalom távol-keleti területeinek egy részét. Országa felkészületlenül sodródott bele az első világháborúba, a harctér borzalmai, az éhínség, a nyomor a cár ellen hangolta a népet.

Ünnepség a hodinkai mezőn, Vladimir Makovsky 1897-es akvarellje nyomán

Az 1917-ben kitört polgári demokratikus forradalom hatására március 2-án Miklós lemondott trónjáról öccse javára, aki csak egy napig uralkodott. „Romanov ezredest” március 8-án letartóztatták, és családjával Carszkoje Szelóba, majd Tobolszkba, 1918 áprilisában Jekatyerinburgba szállították őket.

Az utolsó cárt itt mészárolta le családjával együtt július 16-án éjjel egy szovjet különítmény, ezzel véget ért a Romanovok több mint 300 éves uralkodása. A csontvázakat 1991-ben megtalálták, és a Romanovok családi sírboltjában, a szentpétervári Péter-Pál erődben temették el.

Az utolsó orosz cárt 2000-ben az orosz ortodox egyház – nagy vitát kiváltva – nem cárként, hanem egyszerű polgárként kanonizálta, jogilag 2008 októberében rehabilitálta az orosz legfelsőbb bíróság.