Egy valóban farkasok által „nevelt” indiai fiú esete ihlette A dzsungel könyvét
2021. június 23. 09:34 Múlt-kor
Morgás, vonyítás és dohányzás
Szanicsárral két okból is nehézkes volt a kommunikáció. Először is nem értett semmilyen emberi nyelven, így nem tudtak neki elmagyarázni semmit, és ő maga sem tudta kifejezni magát a farkasszerű morgásokon és vonyításokon kívül.
Másodszor pedig az emberi gesztikulálást sem értette a legalapvetőbb szinten sem. Míg az esetek többségében, ha két ember nem beszél közös nyelvet, bizonyos mértékig képesek párbeszédet folytatni elnagyolt gesztusokkal, illetve tárgyakra vagy emberekre való mutogatással. Mivel azonban a farkasok nem képesek ujjal mutatni, Szanicsár számára még a jelbeszéd eme alapvető eleme sem volt értelmezhető.
E tényező szintén amellett szól, hogy fejlődése rendkívül korai szakaszában elszakadhatott az emberektől, így valóban igazi csoda, hogy életben maradt a vadonban.
Habár idővel látszott, hogy érteni kezdte a misszionáriusok beszédét, ő maga sosem tanult meg beszélni. Eddigre a beszédhangok képzésének megtanulásához már minden bizonnyal késő volt, az agyi fejlődésben már túl volt azon az életkoron, amikor ez még lehetséges lett volna.
Összességében azonban ahogy egyre több időt töltött az árvaházban, úgy öltött egyre emberibb külsőt a farkasfiú. Megtanult két lábon állni és járni, és – a misszionáriusok állítása szerint – egyedül képes volt felöltözni is. Ami biztos, hogy súlyosan rákapott az egyik legkárosabb emberi szokásra, a cigarettázásra.