Egy elfeledett szökőár írta át Délkelet-Ázsia történelmét

2019. június 5. 16:18 Múlt-kor

2004. december 26-án harminc méter magas hullámok csaptak le Indonézia Aceh tartományának partjain, Szumátra szigetének északnyugati csücskén. A szökőárt egy vízalatti földrengés okozta, és hatása az Indai-óceán minden partján, még Szomáliában is érzékelhető volt. Csak Acehben 160 000 életet követelt a cunami, és ennél is többen voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című amerikai tudományos folyóiratban publikált új eredmények szerint mintegy 600 évvel ezelőtt egy hasonló szökőár pusztíthatott el több tengerparti falvat, és az idővel megerősödő Acehi Szultánság létrejöttében is szerepet játszhatott.

Patrick Daly amerikai régész 2006-ban az indonéz hatóságokkal közösen dolgozott a 2004-es szökőár által megkárosított kulturális és vallási jelentőségű helyszínek állagmegóvásán.

E munkája keretében pillantott meg a tengerparton számos gyönyörűen faragott, történelmi jelentőségű muszlim sírkövet, amelyeket ledöntött a cunami, és azóta a parton hevertek, kitéve a természet hatásainak. „Felborítva és félredobva látni azokat – igazán szívszaggató volt” – mondta.

Daly elkezdett azon gondolkodni, milyen gyakran történhettek ilyen katasztrófák a múltban, és ilyenkor miként hatottak Aceh lakosságára. Szumátra északnyugati csücske, ahol a tartomány mai fővárosa, Banda Aceh található, a történelem során a Bengáli-öblön átkelő hajók (iránytól függően) első vagy utolsó állomása volt.

A 16. században itt felemelkedő Acehi Szultánság pedig azon kevés hatalom volt Délkelet-Ázsiában, amely hosszabb ideig sikeresen ellenállt a gyarmatosításnak. A régészek ennek ellenére azonban nem találtak sok arra utaló nyomot, hogy a 17. század előtt lettek volna itt települések.

Daly, aki jelenleg az Earth Observatory of Singapore nevű vulkanológiai, szeizmológiai és klímatudományi kutatóintézet munkatársa, az acehi Syiala Kuala Egyetem kutatóival együtt elkezdte szisztematikusan feltérképezni a parton a történelmi emberi jelenlét nyomait, körülbelül 40 mai település idősebb lakóinak meginterjúvolásával.

A nyomok többek között sírköveket, kerámiatöredékeket és régi mecsetek alapjait jelentenek. „Már a legelső térképből megismertem a történet nagy részét” –mondta Daly. „Elképesztő volt. Látni lehet a part mentén az anyagok igen diszkrét felgyülemléseit. Tíz település tűnt fel nagyon látványosan.”

Az e településeken elszórt kerámiatöredékek alapján a kutatók valami még megdöbbentőbbre leltek. A part menti falvak mind a 11-12. század környékén tűnnek fel először, de aztán a kilenc alacsonyan fekvő falu egy 40 kilométer hosszú partszakaszon elnéptelenedni látszik 1400 körül.

Nemrég felfedezett földtani bizonyítékok arra utalnak, hogy 1394-ben szökőár sújtott le a régióra, azonban – mint Daly elmondta – „nem volt fogalmunk a kiterjedéséről – mekkora, milyen erős, mennyire pusztító volt.” A régészeti bizonyítékok azonban azt sejtetik, a cunami a 2004-eshez hasonlítható erővel bírt, és a környék minden alacsonyan fekvő települését megsemmisítette.

Az egyetlen acehi település, amely túlélni látszott az 1394-es szökőárt, egy domb tetején volt, így nem érhették el a hullámok. Daly és kollégái azonosították a települést: az írott források Lamri néven emlegetik, a középkori „tengeri selyemút” egyik kereskedőállomásaként.

Lamrinál a kutatók szépen kidolgozott, jó minőségű kerámiákat találtak, amelyek nem csak Kína több tájáról, de olyan távoli helyekről is származtak, mint Szíria. Ilyen tárgyakat az alacsonyan fekvő településeken nem találtak. A 16. század elején azonban Lamri is gyors lejtmenetnek indult.

Ezelőtt néhány évtizeddel kezdtek el újjáépülni a part menti, alacsonyan fekvő falvak, amelyek elszipkázták a magasabban fekvő település elől a kereskedelmet. Innentől ezekre a falvakra jellemzők a jobb minőségű kerámiák, valamint olyan sírkövek, melyeken nem helybéli nevek, hanem a Malaka-szoros (amely elválasztja Szumátrát a Maláj-félszigettől) túloldaláról származó elitek családnevei szerepelnek.

Daly és kollégái mindebből arra következtettek, nem a korábbi lakók építették újjá és népesítették be újra a lenti településeket. Ehelyett úgy gondolják, a cunami által okozott pusztítás szinte felkínálta az üres területet a térség más központjaiból az európaiak megjelenése által kiszorított muszlim kereskedőknek (a közeli Melaka államot például 1511-ben foglalták el a portugálok).

E jövevények jelenthették aztán a magját az Acehi Szultánságnak, amely a következő évszázadok során helyi nagyhatalommá nőtte ki magát.

„Létezik olyan, hogy egy cunami eseményt az abszolút újjászületés és építkezés korszaka követi” – mondta Beverly Goodman, az izraeli Haifai Egyetem geoarcheológusa, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

A geológusok és a régészek abban reménykednek, a múltbéli cunamik rekonstruálása segíthet jobban megérteni a veszélyeket, amelyekkel napjainkban nézünk szembe. „Ha csak az általunk ismert előzményekre hagyatkozunk, jelentősen alábecsüljük, milyen gyakran és milyen nagy hatással vannak a szökőárak világszerte” – mondta Goodman.

Megjegyezte: a 2004-es eset megmutatta, Aceh mennyire kiszolgáltatott. A tanulmányban alkalmazottakhoz hasonló módszerekkel azonban olyan helyeken is ki lehetne mutatni a veszélyeztetettséget, ahol nem fordult elő a közelmúltban cunami.

„Ez a fajta kutatás rendkívül fontos ahhoz, hogy azokat a régi előzményeket összegyűjtve jobban megértsük, mennyire nagy a kockázat” – mondta Goodman. „Az üledékminták és a régészeti eredmények felhasználása kritikus szereppel bír a hézagok kitöltésében.”

A nagyobb kihívás természetesen annak megállapítása, hogyan helyénvaló felkészülni az ilyen rendkívül ritka eseményekre. „Ha azt mondod az embereknek, hogy valamikor az elkövetkező évszázadokban lehet egy újabb cunami, de nem tudjuk megmondani, mikor, és az egész területet ki fogja pusztítani – sokan hajlandók ezzel a kockázattal élni” – mondta Daly.