Egy életen át szifilisszel küzdött a francia író

2015. május 13. 09:44 MTI

Kilencéves volt, amikor apjának, aki (nem túl sikeres) selyemgyáros volt Nimes-ben, el kellett adnia a gyárát. A család Lyonba költözött, a fiú itt végezte iskoláit, és itt kezdett még kamaszfejjel írni. 1857-ben szülei teljesen csődbe jutottak, le kellett mondania az egyetemről. Hat hónapig egy alesi internátusban volt felügyelő, de innen elbocsátották, ezután Párizsba költözött.

A fővárosban újságírásból tartotta fenn magát, és megismerkedett kora irodalmi nagyságaival. Szerelmi viszonyt kezdett egy modellel, neki ajánlotta egyetlen verseskötetét. Az 1858-ban megjelent Les Amoureuses nem keltett különösebb feltűnést, de véletlenül Eugénia császárné kezébe került, akinek megtetszettek a költemények. Legfelsőbb közbenjárására Morny herceg, III. Napóleon féltestvérének titkára lett, így - munkája nem sok lévén - végre az irodalomnak szentelhette magát. 1860-ban találkozott a provanszál kultúra és nyelv újraélesztésén munkálkodó Frédéric Mistrallal, aki felkeltette érdeklődését a dél-franciaországi életforma iránt.

Daudet egészségi állapota a szegénységben töltött évek és szifilisze miatt igen gyenge volt, ezért a teleket Korzikán és Algériában töltötte, miközben egyre gyűltek élményei, és sorra írta műveit. 1862-ben a párizsi Odéon Színház mutatta be első darabját, Az utolsó bálványt. 1870-ben a porosz-francia háború kitörésekor besorozták, a Kommün elől elmenekült Párizsból. A siker és a gazdagság csak élete utolsó éveiben jutott osztályrészéül, de ezt sem élvezhette zavartalanul. Nemcsak kritikusai maradtak szép számmal, de vérbaja is egyre jobban elhatalmasodott rajta. A kórral vívott harcát, szenvedéseit csak 1931-ben megjelent naplójában - La Doulou (A szenvedő) - örökítette meg. Hatalmas önuralommal élete végéig alkotott, szórakoztatta a közönséget, pártfogolta a fiatal írókat, Marcel Proust útját is ő egyengette.

A legyengült író 1895-ben még ellátogatott Londonba és Velencébe, utazása után nem sokkal, 1897. december 16-án Párizsban meghalt. A naturalista iskolához sorolt Daudet műveire nem a kegyetlen társadalomkritika, hanem a szelíd humor, az elesettek iránti együttérzés jellemző. Leghíresebb műve, a világirodalom klasszikusai között számon tartott Levelek a malomból (1869) című elbeszélésgyűjteménye a provence-i élet és emberek krónikája. Népszerű műve még a Tarasconi Tartarin (1872), Zola szavaival "egy provence-i hősről szóló burleszk eposz", amelynek hőse egy nagyzoló, de ártalmatlan, Háry Jánosra emlékeztető figura. A műből Franciaországban 1934-ben film is készült. Kulcsregénye, A nábob (1877) a második francia császárság, III. Napóleon uralkodásának utolsó éveit írja le.

A regények és elbeszélések mellett számos színdarabot is írt. Többségük feledésbe merült, leszámítva a Bizet által megzenésített Az arles-i lányt, amelynek főszereplője soha nem jelenik meg a színpadon. Innen ered a francia nyelvben "az arles-i lányt játszani" szólás, amellyel azt a személyt jelölik, akit soha nem lehet megpillantani. Alig akadt író, aki nála élethűbben ábrázolta volna Dél-Franciaország varázslatos természeti szépségeit, az ott élő embereket és a vidék közszájon forgó legendáit. Olyannyira, hogy "saját" szélmalma az Arles közelében fekvő Fontvielle-ban mindmáig nagy számban vonzza a turistákat.