Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából XVII.
2023. január 28. 09:25 Múlt-kor
II.
A páncélvadászok távozása után még szótalanul álldogáltunk a 35 fokos hidegben, miközben a katonák megkapták a „riadónak vége” parancsot. Bevonultak szálláshelyeikre.
Mi hárman még nem mozdultunk, s kis szünetek között mindegyikőnk mondott egy-két mondatot. Én azzal kezdtem, ami nagyon foglalkoztatott:
–Nagyon nehéz napunk lesz!
–Piszok hideg van! – dideregte Kubinyi.
–Nem lesz a napnak jó vége! – mondta lehangoltan Fekete.
Utasítást adtam még, hogy a katonák 8 óráig pihenjenek, s besiettem szálláshelyemre. A zászlós a vonalakba ment, hogy tájékoztassa a szakaszparancsnokokat a kapott feladatokról.
Az asztalon egyetlen szál gyertya égett, a bakák ismét elaludtak szalma-fekhelyeiken. Csak Fekete szakaszvezető volt ébren, ki a fekhelyén ült, és füstölt. Meg is kérdeztem tőle, míg az asztalt körbe-körbe jártam:
–Miért van ébren? Aludjon el, gyűjtsön erőt! Űzze el magától a félelmet!
–Nem félek, de olyan érzésem van, hogy valahonnan figyelnek engem!
–Ugyan! Próbáljon meg aludni!
Én sem feküdtem le, hanem az asztal melletti székek egyikére ültem, úgy bámultam az árva gyertyalángot. Néztem, néztem a lélegzetemtől táncoló kis világot szemrebbenés nélkül. Mikor belefáradtam bamba helyzetem egyhangúságába, két karomat az asztalra helyeztem, homlokomat ráejtettem ökleimre.
Mire elaludtam, a gyertyaláng is utolsót lobbant, s a szobára ráborult a reggelt váró hajnal szürkesége.
Rohantak a délelőtti órák!
Beosztását 11 órára mindenki tudta.
A gránátokat mindenki megkapta, a tölténytáskákat telerakattam lőszerrel. A golyószórósok is feltöltöttek minden tárat, kisegítőnek hozzájuk egy-egy honvédet osztottam be.
A géppisztolyosokból 10-et visszahagytam, 15-öt az akcióhoz rendeltem. Az egészségügyiek kiegészítették a fertőtlenítő- és kötszereket, s az ebédet elfogyasztotta a legénység.
Én semmit nem ettem, de bőven volt feketekávé, azt ittam. Velem voltak az akciós tisztek: Kórai, Kövér zászlósok, és Lőrincz hadapród. Ők is csak kávét fogyasztottak! Nyomott hangulatban fogadtuk meg, hogy aki túléli a harcokat, írjon feleségeinknek, illetőleg az Alex szüleinek. Kubinyi távol volt, ő visszamarad a vonalban, most hozza a tartalékot.
Parancsot adtam a tiszteknek:
–Az egész vonal egységei, a harcelőőrs a tartalékokkal együtt 12 óra 30 perckor riadókészültségbe lép!
Minden rendben lévőnek látszott, s kértem a három szakaszparancsokot, hogy maradjanak továbbra is mellettem addig, míg meg nem érkeznek a beígért erők.
Pontosan délben jelentkezett a géppuskások parancsnoka, egy őrvezető. Öten voltak, megviselt, leharcolt fiatal katonák. Sorkötelesek. Átszenvedték a doni vereségeket, ide vezette a sorsuk, hogy meghaljanak. Beszélgetni kezdtem velük. Négy nőtlen volt, egy házas. Ezutóbbi mondta, az egyedüli tartalékos:
–Hátha nem halunk meg, hadnagy úr! Fél évet sem éltem a feleségemmel házasságunk után a bevonulásig. Az elmúlt nyáron júliusban kislányunk született, még nem láttam!
Micsoda tragédiák!
A konyhán másfél liternyi fekete maradt reggelről. Felforrósíttattam, s megitta az öt fiú. Megenyhültek, nyugodtabbak lettek.
Tíz perccel múlt 12 óra, amikor megérkezett a tiszt által vezetett szakasz. Meglepett amikor ránéztem, és bemutatkozott a tiszt:
–Bajai főhadnagy!
Néztem a tisztet és bakáit. Ők is elnyűtt, leharcolt emberek! Cudarul megszenvedtek, a Don mellett már megfizettek az életért!
Rohant az idő! Izgalomban volt a század!
Indulás előtt tíz perccel parancsot adtam, hogy vonuljanak fel az egységek. Előre a Kórai szakaszát rendeltem. Az akció folyamán a zászlós lesz a helyettesem.
–Kérlek, – szóltam a főhadnagyhoz, –a második helyre sorolj be!
Aztán Lőrincz hadapród, s végül Kövér zászlós szakasza és a géppuskások következtek.
–Katonák! Az út Kiszeljevkához vezet! A falut az orosz erők elfoglalták a tegnapi napon. Arra kaptunk parancsot, hogy az ellenséget onnan kivessük, a községet visszafoglaljuk! Lőtávolságig a vonulás menetalakzatban, onnan rajonként oszlopban történik. Ha tüzet kapunk, Kórai zászlós úr szakaszával az úttól balra a Cholokig [patak], a főhadnagy úr az embereivel az úttól jobbra, ettől ismét jobbra a hadapród úr foglalnak tüzelőállást. Kövér zászlós úr az így kialakított vonal mögött várakozik, ahol én is tartózkodni fogok. Többet, és pontosabbat a falu előtt! Két önként vállalkozó terepkutatót kérek!
Megdöbbenésemre Fekete szakaszvezető lépett ki egyik barátjával.
–Előttünk 50 méternyire haladjanak!
Az órámra néztem, két perc volt még indulásig. Motorzúgást nem lehetett hallani, a két harckocsi nem érkezett meg. Szóltam is erről:
–Az ezredes úr két tankot ígért ehhez az akcióhoz! De ezekre már nem számíthatunk! Katonák! 13 óra van! Indulnunk kell! Kórai zászlós úr, indíts!
A zászlós a két terepkutatót indította először. Fekete a sisakját kissé a vállára vetette. Úgy indultak meg, látszólag minden izgalom nélkül. Aztán sorban indultak a szakaszok.
A kérdés ott égett mindenkinek a lelkében:
–Vajon mi lesz?
A visszamaradó Kubinyinak jelentést adtam át.
–Mielőbb az ezredes úrhoz kell eljuttatni!
A jelentésben ez állt:
„Parancsa értelmében ma, pontban 13 órakor elindultunk Kiszeljevka visszavételére.
Létszám 5 tiszt, 144 fő legénység.
Tűzerő: 6 pisztoly, 1 géppuska, 15 golyószóró, 15 géppisztoly, 117 puska, 600 kézigránát.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
