Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából XV.
2023. január 26. 09:33 Múlt-kor
II.
Miután a két sebesültet a Zavari őrmester körletébe küldtem, a házba mentem, hogy a harctéren az első harcértékjelentést elkészítsem. Bent Páll hadapród, és az öreg Leonyid a kilőtt üvegek helyére deszkákat szegeztek.
A konyhán fél 11 órakor kezdték kiosztani az elmaradt reggelit. Dél volt, amikor megjelent Leonyid menye. Jódarab, nagymellű nő volt. A házat, az öreget jött megnézni, hogy nincs-e bajuk? Páll hadapród unszolta, hogy ne menjen vissza. Az asszony előbb hajlott a csábításra, de aztán késő délután azzal távozott, hogy vissza fog jönni. A kadét [hadapród] azonban hiába virrasztott, és vágyakozott.
108/2 szd. 1943. 1. 27. 13h30'
Háp-ján [harcálláspontján]
Harcértékjelentés
a fenti század mai napi veszteségeiről.
Megnevezés Állomány Hősi halált halt Sebesült Fagyott Elhasználva
Tiszt 5 fő - - -
Harcoló
legénység 152 fő - 2 fő 1 fő
Puska 115 db
Gszóró 12 db
Gpisztoly 25 db
Pisztoly 5 db
Gpi és 31M.
Lőszer 1250 db
Erdélyi hadnagy
Délutánra derültebb lett az idő, távcsővel vizsgálgattam ismét a terepet. Latolgattam katonai helyzetünket.
Veszélyes a pozíciónk! Nincs senkivel összeköttetésünk! Közelben nincsenek magyar csapatok! Ha igen, nem tudom hol? A Szügyi csoport Mihajlovkán, ide 9 kilométer!
Pusztulásra vagyunk ítélve!
Miért mi?
A szürkület nem ad feleletet!
Erdélyi Béla hadnagy egy ekkoriban írt verse:
Én vagyok-e én?
Az árnyak feketednek,
a lelkek betegednek,
holtak fekszenek szerte,
a földhöz vannak fagyva
itt mindenki az ágyuk foglya.
Eltördelt gerincek,
meggörbült tartások,
megfakult fények a
büszke arcokon
mutatnak riadóra,–
harcra üt az óra!
Felnézünk sz égre,
onnan várunk isteni
kegyet, megértést,
de a Tejut, a nagy
galaxis szenvtelenül
nézi nehéz kinjainkat,
pedig gömbölyü Föld
bolygóján nyüzsgünk,
mint hangyák a sárgult
rothadt almán.
Veszekszünk, verekszünk,
kinlódunk fegyverek
tüzében, és hányszor
csatáztunk, hogy a
Kárpátok ölében
élhessünk, alkossunk,
halhassunk!
Nagy Galaxis, egyszer
segitettél meg bennünket,
mikor a székely havasokra
hasaltál, hogy simán
szállhasson le Csaba
királyfi fényes serege
a Hadak Utján.
Azóta üldözi magyar a
magyart, meg a népek,
kiket az ellenség elől
lakóknak fogadtunk be!
Mindenki jól jár e földgolyón,
csak mi, csak ez a drága nemzet
szenved, elrabolták földjét-népét,–
most erre a véres hóra küldték,
itt pusztit bennünket a Notre-Dame
és a Westminster dühe, egyetlen
papjuk sem emelte fel szavát,
hogy ne szaggassák szét
a magyar hazát!
Történelmünk és vérünk igazolja,
hogy egyetlen nemzetnek sem folyt
annyi vére Európáért, mint nekünk!
Itt gázolt, pusztított a tatár, a török,
nem egyeztünk meg velük, irtottak
bennünket, védtük nyugatot! A gonosz
trianoni birák az Isten előtt
sündörögnek, de az Urnak nem kellenek,
mert reánk szabaditották
torzszülötteiket, kiket fekete
lelkekkel szültek.
Lelki szemeim előtt lebeg a jövő, –
átgázoltam a félvilágot, nem
csüggedtem, nem fáradtam, lelkemben
harcállások képződtek, agyamban
harci dalok teremtődtek, ujjaim
hegyeiről viharok indulnak,
villámlik a géppisztolyom csöve, –
harcolok!
Kérdezem közben magamat, én vagyok-e,
Szelid fiu voltam otthon, most dühös
a lelkem: hazámat agyonverték
az álszent, összekulcsolt kezek.
Más itt a köntösöm, más itt a fejem,
a lelkem, a kezem. Az élet kemény,
bár kicsit tisztitótüz ez nekem,
tetszik, hogy a rend, a becsület
lelkemben megerősödve jár velem!
Lehangol ugyan, hogy a győzelemért
vérrel fizetünk. De csak folyjon
a drága valuta, győznünk kell,
mert ránk tör a Szajna-Temze népe,
és darabolnak, mint tették Trianonban,
majd leülnek ismét torz kölyköket szülni!
Nincs olyan hadsereg, mely ne szeretne
győzni!
Győzni, – városok pusztulásán, gyerekek,
felnőttek halála árán!
Riadozom!
Álmomban beszélek...
1943. Az Oszkolelőtti
csaták
Támogasd a 
szerkesztőségét!
