Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából X.
2023. január 21. 10:36 Múlt-kor
„Láttam a nagy csapást, a zűrzavart, a sereg pusztulását. Láttam a kegyetlenségeket, tehetetlenséget, fejvesztettséget. (…) Nem, nem lehet hűen leírni a szenvedéseket, melyek halálhörgéseikkel beterítették a harcteret és az ég felé kiáltoztak!” – írta műve bevezetőjében vitéz Erdélyi Béla, aki hadnagyi rendfokozatban, embereiért felelős tisztként élte végig a magyar 2. hadsereg katasztrófáját a Donnál a 108/2. század kötelékében. Január 30-áig tartó sorozatunkban az ő Vér és acél – Keleti frontnapló – Don, 1942/43. címen megjelent visszaemlékezéseiből szemlézve emlékezünk a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakra.
1943. január 21.
Pontosan 16 órakor két katona érkezett, jelentést hoztak Belij Kolodesből:
„Ma 12 órakor 15 fős ellenséges csoport közelítette meg a falut, és megtámadta az őrsöt. Erős tüzünk fél óra múltán visszahúzódásra kényszerítette őket. A támadók vérnyomokat hagytak hátra, saját veszteség, sebesülés nincs.”
Kerekes szakaszvezető
–Nehéz félórájuk volt? – kérdeztem a katonáktól.
–Igen, – mondta az egyik –, géppisztoly volt minden orosznál. Öt emberrel a szakaszvezető úr üldözte őket.
Az akcióról nem küldtem jelentést, hiszen az új zászlóaljam nem is tudja, hogy ott egy őrs vigyáz.
Éjjel 8–11 óra között Kórai és Kubinyi zászlósokkal megvizsgáltuk, ellenőriztük az őrsöt. Jó az erőnlét, nem siránkoznak! Jó kedélyűek a katonák!
–A szakaszvezetőt azonnal őrmesterré kellene előléptetni! – mondta Kórai a visszaindulás után.
A választ a körben felhangzó géppuskák ugatása adta meg.
Hadseregünk egyes csapatai még mindig kemény ellenállást fejtenek ki vitéz, bátor csapatparancsnokaik vezetésével. Mentik, ami menthető, védik a megmaradottak életét, erősítik a katonai becsületet, verekednek az utak biztosításáért, melyeken hátra lehet jutni. Verekednek, hogy az ellenség ne jusson könnyen hadseregünk legyőzésének dicsőségéhez.
Igen harcolnak még a legképzettebb, a legöntudatosabb csapatok, hogy ideje legyen a tábornokoknak felkészülni, hogy az ellenség markából kiragadják a még hátra vonható egységeket. De nem tudja senki, hogy mit tegyenek a végtelenül veszélyes, zavaros órákban!
Novij Oszkol kezd katonailag felértékelődni néhány főtiszt stratégiájában. Erősíteni akarják, de erre a részre több ép ezredet kellene vezényelni.
De ép, testben-hitében erős ezredek nincsenek!
Viszont az orosz páncélosok törnek előre, felszámolják ellenálló csapatainkat, az ellenség mind közelebb kerül az Oszkolhoz! Vajon mikor ébrednek parancsnokaink arra, hogy már elkéstek az Oszkol előtt komolyabb ellenállást megszervezni! Az itt állomásozó kis számú alakulatok járőrözései, és az ezek kapcsán az ellenséggel való összecsapásai csak annyit jelentenek, hogy az orosz tudomásul veszi, hogy a folyó előtt szervezett magyar alakulatok vannak.
Nem a tett, már a gondolat is késett, hogy esetleg utóvéd harcokra is szükség lehet! De ilyen katonai lehetőségről eddig szó sem esett! Ezt a fogalmat, hogy „utóvéd harc”, törölték a katonai akciók sorából! Mai napig csak a város védelméről beszéltek! Századomat is azért vonták hátra az Oszkolhoz a doni térről, hogy Novij Oszkol előtt erős csapatok legyenek a védelmi célok megvalósításaihoz!
Ám, mivel a veszély nőttön nőtt, hiszen egyes orosz csapatok a Don és az Oszkol közötti átlagos távolság felét átlépték – századom már ilyen előre tolt csapatokkal küzdött Soszna előtt –, új és olyan elképzelésre késztette a novij oszkoli főtiszteket, hogy az Oszkol előtti ellenállás gondolatát vessék el, és utóvéd harcokra kell intézkedéseket tenni, mely szerint a város védelme másodrendűvé válik.
Ez a dönté s 23-a éjjelén született, Vargyassy vezérőrnagy, valamint Lóskay Ferenc, Szügyi Zoltán és Matláry ezredesek tanácskozásán.
Ennek már előjátéka volt az, hogy e nap 19. órájára v.[itéz] Szügyi Zoltán e.e. [ejtőernyős] ezredes megszervezte a város védelmét, 86 tiszt és 3827 fő legénységből.
Ez ekkor nagy dolog volt!
Éreztem, hogy megkezdődött valami, ami reményt nyújt ahhoz, hogy talán meg lehet állítani az orosz hadsereget ezen a szakaszon, és megmenthetjük a még élő, de a sors által halálra ítélt hadseregünk csapattöredékeit, 50-60 000 embert a biztos pusztulástól.
Úgy láttam az ezutáni napokon is, hogy v. Szügyi Zoltán, ez a kitűnő ember és bátor katona volt továbbra is a szervezés lelke. A Novij Oszkolban létrehozott erők nem nagy, de mégis jelentős fegyverzettel bírtak, mely fegyverzetet: 3509 puska, 40 golyószóró, 57 géppisztoly, 28 gépfegyver, 4 nehéz puska, 21 páncéltörő ágyú, 3 légvédelmi gépágyú, 5 löveg, 4 ködvető képezte.
Közben mind gyakrabb kisebb-nagyobb összecsapások voltak az orosz felderítő egységekkel, s ebből lemérhető lett az ellenség közvetlen fölényes ereje Novij Oszkol előtt, és így a város védelmének megszervezése csak arra volt jó, hogy fegyelmet teremtett, és rendezte a szétforgácsolódott erőket. Hiszen a várost védő mintegy három zászlóalj a jövőben bárhol, mint erős egység bevethető. A gyors orosz előretörés újabb döntést követelt.
A döntés értelmében a jelenleginél kevesebb erővel tartóztatni kell a folyó előtt az orosz csapatokat, mely idő alatt az Oszkolon túl, Veliko Mihajlovka térségében, Novij Oszkoltól nyugatra 45-50 kilométernyire kell az utóvéd sereg harcitevékenységeinek a tereit kijelölni! Ezután megkezdték a várost védő erőkből az egységeket átirányítani a kiszemelt térségbe, s azok lázas gyorsasággal megkezdtek berendezkedni a jobb hadászati terepen elsősorban védelmi célú harci tevékenységekre.
De még csak 22-e áll előttünk!
Úr Isten! Micsoda nehéz harcos napok voltak ezek!
Erdélyi Béla hadnagy január 21-én írott verse:
Uriv és Scsucsje után
Fekete fátylat huztak
rideg kezek
a doni harctér felett.
Csillag eső után,
sóhaj felhők alatt
sirató varjak usztak,
csapongtak, rebbentek
ha dörejtől megijedtek.
Fekete varjak fekete szárnya,
fekete fátyol fekete árnya
szemfedőt huzott
a meghalt katonákra.
Száz ezer magyar
katonára.
1943, január 21.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
