Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából VI.
2023. január 17. 08:24 Múlt-kor
VII.
Tovább mentem, s az egyik csoportnál maradtam a bal szárnyon. A hadapród vezette itt szakaszának tüzét, és együtt megállapítottuk, hogy 700 méternyire lehetnek az ellenséges csapatok, onnan már fél órája nem mozdulnak.
Este lett. Gyéren lőnek az oroszok, mi is csak puskákkal válaszolunk. Mintha búcsúzkodnának egymástól a fegyverek! Szokásos befejezése ez egy harcos napnak. 17 órára az utolsó puska is elhallgatott, de vártunk még egy ideig, hogy történik-e valami? Nem, semmi, csak az est sötétedett erős ütemben, s a hideg halmozódott, – nagyon szükséges lett mármost, hogy a legénység vacsorához jusson, hiszen csak reggelijüket fogyasztották el megérkezés után az emberek.
A szakaszok egymást váltva vonultak a falu túlsó végére, bőségesen kapott meleg gulyást mindenki, és a vacsorájukat is átvették. Járt nekik! Meg mindannyiónknak!
Már a 21. órához közelítettek a mutatók, s azon gondolkodtam, hogy a kiszemelt házakba meg kell kezdeni a legénység beszállásolását éjjeli pihenésre, csak két raj marad a hóárokban óránkénti váltás mellett.
A tisztekkel éppen megbeszélést folytattam az éjjeli szigorú biztonság megszervezéséről, mikor a túlsó faluvéget biztosító raj két katonája hozzám vezetett két kerékpárost. Jelentették, hogy a zászlóaljparancsnokságról jöttek, parancsot hoztak.
Kiugrottam az árokból, hívtam a tiszteket is, s a házban, hol a géppuskások már üldögéltek, olvasni kezdtem a parancsot:
„Novij Oszkol védelme érdekében ma 22 órakor hagyja el harci állásait, s vonuljon vissza gyorsított menetben livinszkájai harcálláspontjára. Megérkezését, és a század harci tevékenységét soronkívül telefonon jelentse!” Császár cső. alezredes.
–Alex! Nem adok parancsot, hanem megkérlek, nézz utána, hogy itt vannak-e még az orosz csapatok?
–Azonnal, hadnagy úr! Három katonát viszek magammal!
Már indult is!
–Ti pedig, és az Alex szakaszának parancsnokhelyettese a legnagyobb csendben felkészítitek szakaszaitokat az elvonulásra! Pali! – szóltam Kubinyi zászlóshoz, –Rád bízom a fogatokkal kapcsolatos teendők ellenőrzését! Én a legényemmel, a két hírvivővel és az egészségügyiekkel bevárom Kórai zászlós urat, utána hozzátok sietünk, és akkor adok parancsot az indulásra, ha arra a legjobb előkészületek megtörténtek!
Kubinyi vidáman siltjéhez emelte kezét, tisztelegve mondta:
–Parancs, kérlek, mindent értettem!
Nyolcszáz-kilencszáz méternyire ítéltem a torkolattüzek lobbanásait. Csak Kórai és emberei lőttek! Orosz részről nem volt válasz. Eltűntek!
Hajnali 5 óra előtt tíz perccel csörgettem Novij Oszkolt.
–Halló, itt zászlóaljparancsnok!
–Alezredes úr, megérkeztünk, a legénységet lepihenéshez rendeltem. A nap egésze heves tüzeléssel védelemben telt el, veszteségeink nincsenek! Századnyi orosz előcsapat visszahúzódott. Valószínű, hogy ellenállásunk nagyságának felderítése volt a céljuk. Belij Kolodesben visszahagytam egy rajt a falu biztosítása, és az ide vezető út lezárása végett.
–Helytállásatokat köszönöm! Tolmácsold ezt a tisztek és a legénység előtt!
Január 17-én Erdélyi Béla hadnagy a következő verset jegyezte le:
Katona fiam, ugye nincs bajod
Köténybe göngyölt, jajgatva
futott velem a megijedt mezőn,
hol térdre rogytak a bokrok,
életükért könyörögtek a fák.
Hirtelen jött jeges zivatar tombolt,
anyámat földre csapta a vész,
de fájdalmában is engem védett:
rámborult, hogy meg ne üssön a jég!
Hallottam, visít a hosszú barázda,
látta kínos végünket, – meghalunk;
őt ütötték, kopogtak hátán és fején a tüskés jegek, így maradtam meg én!
Mikor az istenitélet mulóban volt,
a földről felkapott anyám s gügyögte:
–Kicsi fiam, kicsi fiam ugye nincs bajod?
Ugye nem fáj semmid, ép lábad, karod?
Hogy örült, hogy nem lett bajom,
nem fájt semmim, engem nem ért a jég,
őt verte csak, hajáról csöpögött a vér,
talán száz sebet is ejthetett fején!
Most is látom, arcán mint csurgott a vér,
s velünk érzően reszketett a tér!
Irta anyám nemrég, karácsony táján,
hogy az a kötény diszlik karácsonyfáján,
előtte térdel, imádkozik értem,
hogy a harctéren baj ne érjen!
–Én szép katona fiam, ugye nincs bajod?
Ép mindened, lábad, karod?
Eléd állnék én ott, golyó ne érjen,
drága, szép fiam, szememfénye, vérem.
1943. január 17.
Verhó Soszna
Doni csaták
Támogasd a 
szerkesztőségét!
