Démonoktól a pentagramokig – miről mesélnek a titokzatos középkori templomgraffitik?
2016. március 25. 08:34
Pusztító bubópestis
A kidolgozottabb graffitik megalkotása akár több órán át is tarthatott, így nyilvánvaló: a művész nem dolgozhatott volna a helyi egyházi hatóságok tudta és – legalább hallgatólagos – beleegyezése nélkül. A vallásos témájú graffitik viszonylag könnyen megfejthetők, azt azonban feltehetően sohasem fogjuk egészen megérteni, miért írta valaki a nevét a templomtorony boltívére. Talán csak egyszerűen jelezni szerette volna a jelenlétét, vagy egyértelműen jelezni kívánta: ez az ő területe? Egyáltalán maga John Abthorpe véste-e bele a nevét az épületelembe, vagy egy másik, Abthorpe-hoz nem feltétlenül a felebaráti szeretet imperatívuszának megfelelően viszonyuló személynek tulajdonítható a cselekedet?
Vannak persze olyan graffitik, amelyek jelentésének megfejtéséhez nincs szükség semmiféle agytornára. A cambridgeshire-i Gamlingay templomának északi mellékhajójában például a következő olvasható: „Hic est sedes margaratea vit an d(ecimo)”, vagyis „Itt fekszik a tízéves Margaret”. Néhány kilométerrel távolabb, a kingstoni templomban Cateryn Maddyngley, Jane Maddyngley és Amee Maddyngley nevét vésték bele a falba. Tudjuk, hogy egyikük sem érte meg a felnőttkort: mindhárman 1515-ben haltak meg, abban az évben, amelynek nyári hónapjaiban bubópestisjárvány söpört végig bizonyos angliai területeken (többek között Cambridgeshire-ben). A cambridge-i egyetem (ahogy feltehetően az oxfordi is) bezárta kapuit, és a bíróságok, valamint egyéb közösségi épületek is beszüntették működésüket, a járvány azonban ennek ellenére is nagy pusztítást végzett.
Az ország még alig heverte ki az 1507-es, titokzatos izzadóskór-járványt, máris egy újabb komoly egészségügyi problémával kellett szembenézzen. Mint ahogy a nagy epidémiák után lenni szokott, az 1507-es járványt követően is az átlagosnál több gyermek született, így csecsemők és kisgyermekek ezrei váltak áldozatául a tomboló pestisnek. A kicsiket általában jelöletlen sírokban temették el, így általában semmilyen emlék nem maradt róluk. Kingstonban azonban valakinek – talán az egyik szülőnek – köszönhetően három, feltehetően a járványban elhunyt gyermek neve fennmaradt. Talán ez az egyetlen nyom, amelyet az utókorra hagytak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
