Csak ezredesi rangig vihették a magyar hadsereg zsidó származású tisztjei

2015. június 29. 15:21 MTI

Kenyeres István, a fővárosi levéltár főigazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta: annak idején a társadalom, az élet minden területére kiterjedtek a holokauszttal kapcsolatos különféle rendelkezések, és ezek lenyomatai számos levéltárban fellelhetők. Rengeteg olyan feltáratlan forrás van még, amely nem a fő eseményekre utal, hanem a hétköznapokra, az egyes embereket érintő hátrányos megkülönböztetésekre, retorziókra, a kirekesztésre - tette hozzá.

A főigazgató elmondta: a második világháború utáni, elsősorban marxista történetírásnak igen határozott képe volt arról, hogy a magyar közigazgatás milyen módon vett részt a holokausztban, és bár ez a kép 1990 után némileg árnyaltabbá vált, a téma még ma is sok történettudományi vitát vált ki. Kenyeres István felidézte, hogy a holokauszt-emlékév programsorozatához csatlakozva Budapest Főváros Levéltára 2014 júniusában megnyitotta a Széttépett esztendők (1938-1944) című kiállítást, a közelmúltban pedig ugyanezzel a címmel tematikus honlapot hoztak létre, amelyen számos tanulmány és eredeti irat is olvasható.

A megtekinthető közigazgatási iratok közül a levéltár főigazgatója példaként említette a közjegyzői iratokból előkerült különféle védleveleket, mentesítési dokumentumokat és az úgynevezett "visszatörvénytelenítés" iratait, vagyis azokat a nyilatkozatokat, amelyekkel az üldözés elől menekülők próbálták törvényes származásukat törvényteleníteni.

Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója A közigazgatás szerepe a zsidótörvények és rendelkezések végrehajtásában című előadásában leegyszerűsített és szakszerűtlen álláspontnak nevezte azt a véleményt, amely szerint a Magyar Királyi Honvédségnek a második világháború időszakában szinte az volt a feladata, hogy elpusztítsa a zsidó származású magyar állampolgárokat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a két világháború között és a második világháború idején ne érte volna hátrányos megkülönböztetés a zsidó származású embereket a katonai szolgálat közben - tette hozzá.

Közölte: a honvédség vezetőit a zsidótörvények hadseregen belüli alkalmazása nemcsak foglalkoztatta, de erősen meg is osztotta. A kérdés az volt, hogy a zsidó származású katonák fegyveres szolgálatot teljesítsenek-e keresztény tisztek vezetése alatt vagy munkásosztagokba szervezzék őket - ismertette az intézet főigazgatója.

A kérdést az 1939. évi 4. törvénycikk döntötte el, amelynek honvédségen belüli alkalmazásakor kimondták, hogy "zsidó származású személy nem lehet tiszt, altiszt, illetve tisztes, de fegyveres szolgálatot továbbra is teljesíthet". Ez a helyzet állt fenn 1941 áprilisáig, amikor egy miniszterelnöki rendelettel változtattak a törvényen. A szabály ekkortól kezdve az volt, hogy "zsidó származású ember katonai szolgálatát fegyver nélküli katonai szolgálattal, munkaszolgálattal teljesíti" - ismertette.

Szakály Sándor szólt arról is, hogy a hivatásos katonák, a tisztek esetében sajátos megoldást találtak ki: a zsidó származású és "zsidó vonatkozású" - akinek a felesége zsidó származású - hivatásos tisztek közül csak azokat helyezték nyugállományba, akik elérték az ehhez szükséges szolgálati időt és teljes nyugdíjra voltak jogosultak. Ugyanakkor meghatározták, hogy ezek a hivatásosok csak korlátozott katonai karriert futhattak be: legfeljebb ezredesi rangfokozatot érhettek el, nem szolgálhattak a vezérkarban és bizonyos fegyvernemeknél. Emiatt pedig nagyon sok fiatal, tehetséges tiszt hagyta el a katonai pályát - tette hozzá.

A munkaszolgálatos veszteségekről Szakály Sándor elmondta: a fennmaradt kimutatások szerint 1941. június 26-ától, Magyarország hadba lépésétől 1942. december 31-éig 1628 munkaszolgálatos halt meg, 160 tűnt el, 319 sebesült meg és 42 került hadifogságba. Az óriási változás és veszteségnövekedés 1943 januárjától mutatható ki, amikor a szovjet Vörös Hadsereg megtámadta a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereget: 1943 januárjában 19 284 munkaszolgálatos vesztette életét vagy tűnt el, februárban 2003, márciusban 651 - közölte.

Amikor pedig véget értek a harcok a keleti hadműveleti területen, és a körülményekhez képest "normalizálódott a helyzet", akkor 1943 júniusában 47, júliusban 20, augusztusban 16 ember volt a munkaszolgálatosok vesztesége - tette hozzá. Szakály Sándor azt mondta: ezek a számok jelzik, hogy miközben nem lehet fölmenteni azokat a keretlegényeket, akik a szabályokkal és törvényekkel szembefordulva embertelenül bántak a munkaszolgálatosokkal, a legnagyobb emberveszteségeket nem ők, hanem a szovjet Vörös Hadsereg támadása okozta.