Copfos mesterlövészek, éjszakai boszorkányok – szovjet nők a frontvonalban
2020. június 28. 08:19 Múlt-kor
A megőszült katonalány
A szovjet katonai vezetők – feltehetően a lakossági elvárásokat is figyelembe véve – javarészt olyan helyekre vezényelték a katonanőket, hogy fogságba esésük esélye minimális legyen. Az alakulatok parancsnokai persze nem mindig fogadták szívesen a jelentkezőket, és gyakran azok kitartásán múlott, hogy végül csatlakozhattak-e hazájuk védelme érdekében a harcolókhoz.
A bevezetőben említett Marija Ivanovna Morozova őrvezető, a minszki Élmunkás Autógyár későbbi főkönyvelője még 18 éves sem volt a háború kezdetén. Egy tanfolyam elvégzését követően könyvelőként kezdett dolgozni, de ezzel egy időben már a kiegészítő parancsnokság által szervezett tanfolyamot is látogatta.
Amikor megjelent a kommunista ifjúsági szövetség, a Komszomol fiatalokhoz intézett felhívása a haza védelmére (a németek már Moszkva felé közeledtek), társaival együtt „Ivanuskina” is a frontra vágyott. A lányt a szigorú válogatási szempontok miatt többször is visszautasították, csak azután kapta meg behívóját, hogy több lánytársával Moszkvába utazott, és a fővárosi Komszomol-központtól kért segítséget.
Ivanuskináékat egy női mesterlövészképzőben készítették fel a harcra, majd a 62. lövészezredhez kerültek. Felettesük akár az apjuk is lehetett volna. Az ezredes kezdetben valóban ennek megfelelően bánt az új katonákkal, ám amikor látta felkészültségüket, szabadkozva visszavonta korábbi, alkalmatlanságukra utaló kijelentéseit.
A női katonatársakat lebecsülő magatartás persze nemcsak a 62. lövészezred ezredesére, hanem a Vörös Hadsereg sok katonájára is jellemző volt.
Az első bevetésén Marija Ivanovnának bizony megremegett a keze, mivel átvillant az agyán: célpontja, egy német tiszt hiába tartozik az ellenség kötelékéhez, mégis csak ember. Hasonló érzésről sokan számoltak be a visszaemlékezéseikben. Szintén Szvetlana Alekszijevics készítette azt az interjút, amelyben az egykor ugyancsak mesterlövészként tevékenykedő Klavgyija Grigorjevna Krohina úgy fogalmazott, hogy ő egész testében reszketni kezdett, amikor az első német katonával végzett.
Mint mondta, céltáblákra könnyű volt lőni, ám amikor hús-vér emberekkel kerül szembe, egészen más volt a helyzet. Krohinát egy szörnyű élménye keményítette meg. Miután egy kelet-poroszországi falu egyik leégett házában megpillantotta honfitársai elszenesedett csontjait, már nem okozott számára nehézséget az ellenség lelövése. 21 évesen, megőszült hajjal tért haza a frontról.
Remegése ellenére végül Marija Ivanovna Morozova is meghúzta a ravaszt, és el is találta a célpontot, ám az sosem derült ki a számára, hogy megölte-e vagy csak megsebesítette a német tisztet. Számításai szerint Ivanuskina a háború során 75 ellenséges katonát lőtt le, 11 harci kitüntetést szerzett, de a borzalmakat nem tudta elfelejteni, idős asszonyként is rémálmai voltak, és Szvetlana Alekszijevicsnek bevallotta, hogy képtelen volt megnézni egy háborús filmet.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
