Emlékezet és valóság - a magyar politika vezéralakjai a világháborúban
2005. május 30. 15:15 Hajdu Tibor
<
Apponyi Albert
Andrássyval ellentétben Apponyi Albert valóban békebarát és Nyugat-barát, főleg Amerika-barát. 1895-től rendszeresen képviselte a magyar törvényhozást az Interparlamentáris Unióban. Emlékirataiban különösen hosszan foglalkozik amerikai útjaival, jó viszonyával Theodore Roosevelt és Taft elnökökkel. Károlyi nem kis mértékben Apponyi hatására tett szert pacifista nézeteire és az angolszász demokráciák értékelésére. 1914-es körútja az USA-ban lényegében Apponyi 1912-es körútjának folytatása volt.Emlékirataiban Apponyi hosszan foglalkozik amerikai útjaival és kapcsolataival, sajnálkozik azon, hogy Wilson személyében a háború alatt egy szélsőséges demokrata lett az USA elnöke. A háború kitörése után, 1914. szeptemberében hosszú memorandumot intézett Th. Roosevelthez, melyben igyekezett arról meggyőzni őt, hogy a háború egyedüli felelőse Oroszország és igazolni a Monarchia hadüzenetét. Roosevelt egy elég udvariatlan hangú válasszal utasította vissza érvelését és ezzel barátságuk véget is ért. Apponyi sajnálkozik e felett és az olvasó számára meglepő módon nem is próbálja magyarázni az ellentmondást pacifista, nyugatbarát múltja és a hadüzenet melletti kiállása, hírhedt `végre!` kiáltása között. Emlékiratai ezért nem elvont diplomáciai spekulációkkal vannak teli, mint Andrássy könyve, nem ellenségei szidalmazásával, mint Károlyié, hanem kedves anekdoták sorozatával.
Károlyi ezt azzal magyarázza, hogy Apponyi világszemlélete egyszerű és átlátszó volt, ellentmondásoktól mentes és egyértelmű prioritásokkal. Pacifista, 48-as és az angol parlamentarizmus híve, amíg ezek az eszmék nem zavarták királyhűségét és ragaszkodását a Monarchia külpolitikájának alapjához, a német szövetséghez. Nem ide tartozik, csak Apponyi megértésének kulcsaként említem: Ferenc József és katonai tanácsadói, még a magyar Fejérváry Géza is folytonosan gyanakodtak rá 48-as szónoklatai miatt. Hogy csodálkoztak volna, ha megérik, hogy pálfordulások és esküszegések idején Apponyi milyen szilárdan ragaszkodik majd Habsburg-hűségéhez, akkor is, mikor ennek már praktikus értelme nem volt ; mert ő nem a praktikum, hanem az eszmék világában élt.
Még egy közelebbi, háborús példa. Apponyi és méltatói egy szóval sem említik, hogy közvetlenül mielőtt az USA hadiállapotba került a Monarchiával, a demokrata kormányzat tett egy utolsó kísérletet: Lansing külügyi államtitkár 1917 októberében Hágába küldte F.E. Anderson `special agent`-et, hogy ott találkozzon Magyarország információi szerint legjelentősebb Amerika-barát politikusával. Apponyi nem akart vele találkozni és nem ment Hágába, majd Svájcba sem, ahol Anderson várta, míg utóbbi már tényleg az utolsó percben, saját felelősségére Budapestre jött az Apponyi által biztosított salvus conductus-sal. Apponyi elutasította a különbéke gondolatát is, utasítást kért a királytól és a külügyminisztertől, majd azt a képtelenséget javasolta Andersonnak, hogy háború idején üljenek össze az ellenséges hatalmak legfőbb vezetői. Apponyi még kevesebb oka volt beszámolni titkos tárgyalásáról, mint Andrássynak: nem történt semmi lényeges és a háborús elbeszélésekben az ellenséggel való cimborálás cselekménye Károlyira volt kiosztva.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
