Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Térképen a lepra terjedése

2005. május 24. 12:00

A kutatók legújabb véleménye szerint az európai kolonializmus és az ezzel összekapcsolódó rabszolga-kereskedelem állhat a lepra világszintű elterjedésének hátterében - írja a BBC.

<

Ma is élő betegség

A párizsi Pasteur Intézet nemzetközi kutatása során a leprát okozó baktérium különböző változatainak genetikai anyagát elemezték, és ez alapján rekonstruálták a kórokozó elterjedésének útvonalát. A Science legújabb számában közölt eredmények szerint a kór Kelet-Afrikából ered, és innen került Ázsiába és Európába, majd érdekes módon Európából terjedt Nyugat-Afrikába is, végül pedig a Karib-térséget és Dél-Amerikát is elérte. 

A genetikai vizsgálat a kór terjedési útvonalának történeti rekonstrukcióján keresztül a védekezést, megelőzését és talán a lepra végleges felszámolását is elősegítheti.

A lepra az egyik legrégibb ismert emberi betegségként a fejlődő világ egyik legjelentősebb problémájának számít. A lepra kórokozóját 1873-ban fedezte fel Armauer Hansen, Bergenben, egy norvég leprás beteg bõrelváltozásából. A leprát a stigmatizáló elnevezés miatt ma hivatalosan Hansen-betegségnek hívják, a betegekkel foglalkozó intézetet pedig Hansen Intézetnek (lásd a National Hansen's Disease Center-t az USA-ban, vagy az Armauer Hansen Research Institute-ot, Afrika legnagyobb leprakutató intézetét).

A lepra a betegek bőrét és idegrendszerét támadja meg, testi torzulásokat és súlyos fogyatékosságot okoz. Ám a betegség nem könnyen fertőz, gyógyítása pedig rendkívül egyszerű. Ennek ellenére a fejlődő világban több százezer beteget tartanak számon, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2003-ban félmillió új megbetegedést jelentettek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Térképen a lepra terjedése

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra