Először Magyarországon, majd röviddel azután Erdélyben, valamint az ugyancsak bizonyos különállást élvező Lombardiában és osztrák Németalföldön. Célja, hogy a helyi igazgatás átszervezésével véget vessen a központi kormányzattal szembeszegülő rendi ellenállásnak, s hogy államhű hivatalnokaival rendelkezéseit maradéktalanul végrehajtassa a helyi igazgatás szintjén is. A magyar- és horvátországi vármegyéket tíz nagyobb területi igazgatási egységbe, kerületbe (Distrikt) osztották, melyek élére királyi biztost neveztek ki. Egy időben a vármegyei főispánokat tisztségükből fölmentették. A kerületek és biztosaik központjai Nyitra, Besztercebánya, Kassa, Munkács, Nagyvárad, Temesvár, Pest, Győr, Pécs és Zágráb voltak. A kerületi igazgatás 1785. július 1-jén lépett életbe. A biztosok a közigazgatást, a kamarai igazgatást és az igazságszolgáltatást is felölelő, széles hatáskörrel rendelkeztek. Egyik legfontosabb feladatuk volt, hogy kerületüket rendszeresen beutazva a helyi állapotokról részletes és pontos információkat küldjenek a központi birodalmi kormányzat számára Bécsbe.