Az országgyűlési választásokon majd négy évtized után először a 67-es alapon álló kormányzó párt katasztrofális vereséget szenvedett. A Szabadelvű Párt 159 mandátumot szerzett a nemzeti koalíció 235 mandátumával szemben. A nemzeti koalíciót az előző év végének parlamenti eseményei kovácsolták egybe. A kormánypárt bal- és jobboldali ellenzéke összefogott, de csatlakozott hozzájuk a Tiszával szembeforduló ifjabb Andrássy Gyula, Széll Kálmán, s az agráriusokat vezető Károlyi Sándor is. A pártszövetség vezére Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc lett. A nemzeti koalíció a közös ügyek bírálatával lett népszerű: azt szuggerálta, hogy a Monarchián belül egy teljesen független országot teremt. Ferenc József nem engedett a hadsereg és a Monarchia gazdasági egységéből. Hónapokig tartó tárgyalássorozat kezdődött Andrássy Gyula, Kossuth Ferenc és az uralkodó között. Megegyezés híján 1905 nyarán Fejérváry Géza bárót az ún. parlamenten kívüli kormány élére nevezte ki. A darabontkormányt (a miniszterelnök egy korábbi bécsi tisztsége miatt nevezték darabontnak) nagy ellenszenv fogadta. A koalíció vezérlő bizottsága árnyékkormányként működött. Útmutatásokat küldött a megyéknek, ellenállási alapot gyűjtött, hogy a kieső tisztviselői fizetéseket pótolják. Néhány hónapon belül már nem a kormány, hanem a koalíció volt az úr. Az országban a teljes káosz jelei mutatkoztak. Bécsben hadműveleti tervet (Fall U) dolgoztak ki az ország katonai megszállására, hogy a közigazgatásban a rendet helyreállítsák. A kormány belügyminisztere, Kristóffy József tárgyalt a szociáldemokratákkal, és megígérte nekik az általános titkos választójog bevezetését. (Ez annál is hihetőbbnek tűnt, mert Ausztriában már ekkor megkezdődtek a tárgyalások a választójog kiszélesítéséről, ami 1907-ben be is következik.) A megkötött ún. Kristóffy-Garami-paktumhoz csatlakoztak még a kisszámú polgári radikálisok, és pártolta az ügyet Ady Endre is. A nemzeti koalíció ellen, a kormány mellett több tüntetést is szerveztek; a legnagyobb a szeptember 15-i általános sztrájkkal összekapcsolt "vörös péntek" volt. A kormányozhatatlanná váló országban a zűrzavart tetézte, hogy február 19-én a királyi biztos oszlatta fel az országgyűlést, és az Országház épületét katonaság szállta meg. A meginduló újabb tárgyalások eredményeként április 4-én a koalíció vezetői megegyeztek a királlyal: felhagynak a katonai követelésekkel, megszavazzák a költségvetést és az évi újonckiegészítést, és nem szüntetik meg a vámközösséget. A király felmentette Fejérváry-kormányt és a megbízható 67-es Wekerle vezetésével kormányra engedte a koalíciót. Az 1906 tavaszi új képviselő-választásokon a nemzeti koalíció elsöprő győzelmet aratott.