Életének 78. évében elhunyt a Német Szociáldemokrata Párt tiszteletbeli elnöke, az NSZK egykori kancellárja, a Nobel-békedíjas . Az északnémet Brandt tizenhat évesen lett szociáldemokrata, tizenkilenc évesen kellett emigrálnia Hitler elől Skandináviába: norvég állampolgár lett norvég feleséggel, és egyben norvég hadifogoly is az ország német megszállása után. A háború után hazatért, először norvég lapokat tudósított, majd a berlini norvég katonai misszió sajtóattaséja lett, őrnagyi rangban. Újságíróként és hivatásos politikusként működött a megszállt Berlinben, ahol csaknem egy évtizeden át volt polgármester 1969-ben lett a szociálliberális kormány kancellárja 1974-ig, amikor is kiderül, hogy személyi titkára az NDK ügynöke. Brandt egyike volt azoknak, akik felismerték, hogy az igazi mély árok nem a "két világrendszer", hanem a jómódú Észak és a szegény Dél, a "harmadik világ" között húzódik. Erre az időszakra esett az "új keleti politika" megvalósítása: az NDK létének elismerése, a német-szovjet és a német-lengyel szerződés megkötése 1970-ben, vagyis az Odera-Neisse határ véglegesítése. Életművét összegezve úgy tartják, August Bebel óta a legnagyobb hatású szociáldemokrata politikus volt, s amellett "német hazafi" (Helmut Kohl). Számtalan német és nemzetközi kitüntetése közül a legértékesebb az 1971-ben kapott Nobel-békedíj, amellyel a kelet-nyugati enyhülés érdekében kifejtett tevékenységét jutalmazták. Személyes irattárát a Friedrich-Ebert Alapítvány kapta meg.