Karddal rontott Kádár János testőreire egy részeg csinovnyik

2023. február 4. 10:40 Múlt-kor

Az 1967-es magyarországi választás abból a szempontból tekinthető kuriózumnak, hogy az egypártrendszer története folyamán ekkor volt először lehetősége az urnákhoz járulóknak több jelölt közül választani. Mielőtt persze valaki gyorsan demokráciával vádolná meg a szocialista munkáspártot, az igazság érdekében tegyük gyorsan hozzá: egy-egy választókerületben, még ha fel is merült a többes jelölés lehetősége, minden jelöltet kizárólag a Hazafias Népfront indíthatott el a megmérettetésen…

A választási rendszerben foganatosított nyilvánvaló színjáték természetesen jól jött Kádáréknak, akik az 1963-as amnesztia óta a párt propagandacsatornáin keresztül folyamatos sikerekről, szárnyaló gazdaságról és külpolitikai aktivitásról tájékoztatták a magyar társadalom tagjait. A Sportcsarnok februári nagygyűlésén Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront főtitkára például így fogalmazott:

A párttitkár Csillebércen biztonságban érezhette magát (kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)

„Társadalmunkban minden dolgozó ember munkája szerint vívhatja ki a helyet, a fiatalabbakról és az idősebbekről, s minden ember egészségéről úgy gondoskodunk, ahogy kevés helyen a világon. S az előttünk álló jövő is biztató: nyugodt alkotó légkörben dolgozhatunk szocialista fejlődésünk előbbrevitelén, hazánk felvirágoztatásán.”

Az MSZMP első titkára, Kádár János politológusokat és történészeket is zavarba hozó érvkészlettel bizonygatta hallgatósága előtt a valódi magyar demokrácia létezését:

„A szocializmus ellenségei azt mondják, nem igazi demokrácia az, ahol nincs több párt, és a jelöltek azonos programmal lépnek fel. Ezzel az állásponttal könnyen tudunk vitázni. A demokrácia szó eredeti értelmezése és jelentése szerint népuralmat jelent. Nálunk nincs többpártrendszer, de népuralom, tehát demokrácia van.”

Az egykori BM III/III-A alosztályának alábbi jelentése (forrása: ÁBTL O-20007/6.) a nagygyűlést követő napokban íródott, és egy sajátságos, nem mindennapi esetet rögzített.

„Az utóbbi évek folyamán egy esetben fordult elő protokoll rendezvényen komolyabb rendzavarás. 1967 februárjában a Hazafias Népfront tartott nagygyűlést, melyen megjelentek a Párt és Kormány Vezetői. A nagygyűlés rendben lezajlott, s ezt követően az elnökség levonult az alagsorban lévő asztalitenisz-edzőterembe, mely ilyen esetekben az elnökség gyülekező helyéül szolgál. Miután a közönség eltávozott, az alagsorban megjelent egy kissé ittas állapotban lévő személy, s közölte, hogy a párt első titkárával kíván beszélni. A belügyi összekötő és a helyszínbiztosító elvtársak udvariasan közölték, hogy a jelen szituáció nem alkalmas a beszélgetésre, s az elnökség tagjait illetlenség lenne tárgyalásuk közben egyéni kérésekkel megzavarni. Közölték még az illetővel, amennyiben olyan jellegű problémája van, amelyet csak a Vezető elvtárs tud megoldani, úgy keresse fel a pártközpontban, s kérje meghallgatását. A kérésre, hogy hagyja el a sportcsarnok területét, durván válaszolt, s kijelentette, hogy ő addig el nem megy, amíg a Vezető elvtárssal nem beszélt. Hogy ennek bizonyságát adja, hangosan elkezdte kiáltozni a Vezető elvtárs nevét. Eltávolításakor ütött, rúgott, a legútszélibb hangon szidta az őt eltávolítani igyekvő személyeket. Így többek között megharapta a helyszínbiztosítási osztály vezetőjének kezét, saját alosztályunk vezetőjét sípcsonton rúgta, helyettesét ököllel megütötte. Az egyik helységbe való bevezetése után, a helységben lévő vívótört felkapva támadt alosztályunk vezetőjére, azonban támadását alosztályvezető és az összekötő – kicsavarva kezéből a tőrt – meghiúsította. A későbbi ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy az illető a Hazafias Népfront egyik kerületi funkcionáriusa, aki a nagygyűlésen meghívottként vett részt. Megállapítást nyert az is, hogy az illető garázdaság és egyéb életellenes bűncselekmények miatt – súlyos és testi sértés – több esetben el volt ítélve. A személyt további intézkedés céljából átvette a BRFK Politikai Osztálya.”

A levéltárban őrzött és a különböző rendezvények biztosításával foglalkozó iratcsomóban nem találni nyomát az ügy folytatásának, így azt sem tudhatjuk meg, hogy mi lett a sorsa a párttitkár testőreire támadó pártfunkcionáriusnak. Mivel egy többszörösen elítélt személyről volt szó, nem járunk messze az igazságtól, ha arra gyanakszunk, hogy bizonyos ideig egy börtöncella hűvös falai között töltötte mindennapjait.