A franciák kudarcát kihasználva építették meg a Panama-csatornát az amerikaiak

2022. január 7. 09:48 MTI

A keskeny közép-amerikai földszorost átszelő csatorna mintegy tízezer kilométerrel rövidíti le az Amerika nyugati partjairól a Karib-tengerre vezető utat.

Megépítésének gondolata már a 16. század elején felvetődött, nem sokkal azután, hogy a spanyol konkvisztádorok meghódították az aztékok és az inkák birodalmát, de ehhez akkor még nem voltak meg a technikai feltételek.

A 19. század közepén megépült a két óceánt összekapcsoló, 80 kilométer hosszú „transzkontinentális” vasútvonal az akkor még Kolumbiához tartozó Panama-földszoroson, amely hamarosan a világ egyik legjobban kihasznált vasútja lett.

A vízi útvonal megvalósításába végül a franciák vágtak bele a Szuezi-csatornát sikeresen felépítő Ferdinand de Lesseps vezetésével. Az 1880-ban kezdett munkálatok kudarcba fulladtak, mert a társaság rosszul mérte fel a földrajzi és éghajlati adottságokat, s a költségeket is jelentősen alábecsülte: a vállalkozás tőzsdei csődje nyomán született a „panamázás” kifejezés.

A munkálatok 1894-ben újraindultak, de hamarosan ismét leálltak, mert az amerikaiak bejelentették, hogy – a Panama-csatornát ellehetetlenítő – vízi átkelőt építenek Nicaraguán keresztül. A francia befektetők ekkor már csak veszteségeik minimalizálására törekedtek, s 40 millió dollárért átadták a társaság aktíváit, a földmunkákat, mérési adatokat, a térképeket és a Panama-vasutat az amerikaiaknak, akik persze rögvest elálltak a nicaraguai építkezéstől.

A kolumbiai kormány nem mutatott hajlandóságot az amerikaiakkal való együttműködésre, ezért az Egyesült Államok a Kolumbiától elszakadni vágyó panamaiaknak nyújtott hathatós támogatást függetlenségük kivívásához.

Az 1903. november 3-án függetlenné vált országgal már sikerült a megállapodás: Panama 10 millió dollár, majd 250 ezer dolláros évi bérleti díj fejében 99 évre átadta a terület koncessziós jogait az Egyesült Államoknak, ettől kezdve az amerikaiak igazgatták a csatorna menti 10 km széles és közel 80 km hosszú sávot. Az építkezést a franciák kudarcaiból tanulva folytatták: egészségügyi intézkedésekkel véget vetettek a munkások ezreit elpusztító sárgaláznak és maláriának, s felülvizsgálták az addigi műszaki elképzeléseket.

Lemondtak a tengerszinten vezetett csatorna tervéről, a 27 méteres szintkülönbséget zsiliprendszerrel hidalták át. A 33x300 méteres, elektromos vezérlésű zsilipkamrák párosával épültek, hogy biztosíthassák a kétirányú forgalmat. A zsilipkamrák 15 perc alatt telnek meg, bennük a hajókat parti vontatómozdonyok mozgatják.

Az első próbazsilipelést 1913. szeptember 26-án tartották Gatunban, az első hajó, a francia Alexandre La Valley darushajó három és fél hónappal később, 1914. január 7-én úszott végig a csatornán. Az első tengerjáró, a cementtel megrakott amerikai Cristobal gőzös 1914. augusztus 3-án, a franciáknak küldött német hadüzenet napján tette meg az utat, a hivatalos megnyitót 1914. augusztus 15-én, szerény keretek között tartották.

A csatorna építésének összköltsége 639 millió dollárt tett ki, az amerikaiak része ebből 375 millióra rúgott. (Ez mai árakon majdnem kilencmilliárd dollárnak felel meg, a Szuezi csatorna ennek csak negyedébe került.) Az amerikaiak 239 millió köbméter földet mozgattak meg, a franciák teljesítményével együtt 268 milliót, négyszer annyit, amennyit Ferdinand Lesseps a tengerszinti csatornához számolt. Az építkezés az 1880-as első kapavágásig több mint 27 ezer munkás életét követelte, közülük mintegy 20 ezer a franciák idején halt meg.

Az 1999. december 31-én panamai tulajdonba került 77,1 km hosszú mesterséges vízi út megnyitásakor még évente ezer kisebb-nagyobb hajót navigáltak át az egyik óceánról a másikra. Napjainkban ez a szám 14 ezerre nőtt, az egymilliomodik hajó, a kínai Fortune Plum 2010. szeptember 4-én hajózott át. Az utat a hajók közel 24 óra alatt teszik meg, átvezetésükön tízezren dolgoznak, köztük a világ egyik legnagyobb gépezet-együttesét működtető szakemberek.

Az átkelést a döbbenetes méretű zsilipek és egy óriási emelődaru mellett a világ legnagyobb kotróhajója szolgálja, ez az elmúlt években több üledéket és a meredek partfalakról származó omladékot távolított el, mint amennyit annak idején az építkezéskor megmozgattak. A járművek a súlyuk szerint fizetnek illetéket, az 1928-ban a zsilipkapukon is átúszó, vízi járműként regisztrált amerikai Richard Halliburton az átkelést 36 centből „úszta meg”.

A csatorna elodázhatatlanná vált fejlesztéséről a panamaiak 2006. október 29-én népszavazáson döntöttek. A kapacitásokat megkétszerező bővítés költségeit 5,25 milliárd dollárra becsülték, az új zsilipcsatornát végül 2016-ban adták át.