Csehov, az elvágyódás írója
2004. július 15. 13:20
Száz éve, 1904. július 15-én halt meg a németországi Badenweilerben Anton Pavlovics Csehov, az egyik legnagyobb orosz író.
Moszkvába, elvégezte az orvosi egyetemet, 1884-től Moszkva környéki kórházakban dolgozott, és magánpraxist is vállalva már szinte egyedül ő tartotta el családját.
Ezekben az években kezdett - keresetének kiegészítése érdekében és engedve az írás iránti vonzalmának - Antosa Csehonte álnéven mulattató, csípős karcolatokat írni az 1880-as években divatba jött vicclapok számára. 1884-ben novelláskötettel is jelentkezett, s 1886-ban a Szürkület című elbeszélés-gyűjteményért Puskin-díjat kapott. 1887-ben a konzervatív Novoje Vremja című lap belső munkatársa lett, s így elszakadhatott a vicclapok időigényes kiszolgálásától. Ebben az évben írta Ivanov című színdarabját, melynek művelt, alapjában tehetséges, de hit, akaraterő híján céltalanul bolyongó hőse saját tehetetlenségét megelégelve öngyilkosságot követ el.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)
Csehov ekkor már egyértelműen az irodalmi hivatásnak élt, művészetének meghatározó vonásai egyre élesebben kirajzolódtak. Sajátos, eredeti látásmódjának fontos elemét alkotta tudományos tájékozottsága emberi testről és lélekről, valamint a korán rátört tüdőbetegség, amely folytonosan emlékeztette az emberi törekvések megvalósítását behatároló idő végességére. Haláltudata áthatja a bizonytalan remények és a szomorúság lírai ábrázolását, de humora is mindvégig jelen van történeteiben, lágyítja vagy ellenkezőleg, elmélyíti azok tragikumát.
1888-ban jelent meg A sztyepp című kisregénye, melyet a kor vezető irodalmi folyóirata, a Szevernij Vesztnyik közölt. A kritikusok az írót túlzott objektivitással vádolták, s hiányolták műveiből az olvasónak szánt útmutatást. 1890-ben Szahalin szigetére utazott, hogy tanulmányozza az ottani hírhedt fegyenctelep életét. Élményeiről Szahalin című útirajzában számolt be (1894), s a szociológiai igényű mű - az irodalomban elég ritka - kézzelfogható eredményt is hozott: a kormányzat egy hivatalos vizsgálat nyomán némileg javított a fegyencek életkörülményein.
Folytatta drámaírói kísérletezését is, szakított az Osztrovszkij-iskola hagyományaival, s az általa oly fontosnak tartott monotónia, a `semmi` köré igyekezett `drámaiatlan drámai` kereteket építeni. A Sirály (1896) a szentpétervári Alekszandr színház bemutatóján óriásit bukott. Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko, a moszkvai Művész Színház vezetői azonban 1898 decemberében sikerre vitték a darabot, visszahozva Csehov drámaírói kedvét. Ettől fogva színpadi karrierje töretlen: a Ványa bácsi (1897), a Három nővér (1900-1901) és a Cseresznyéskert (1903-1904) akkor is, napjainkban is szívesen és gyakran játszott színművek.
Darabjainak hatása a modern drámairodalomra a mai napig érezhető. Viktor Jerofejev, orosz író így fogalmazza meg a csehovi hősök elvágyódását a kilátástalan ürességből: "A Három nővérben mindenki ezt mondogatja: "Moszkvába, Moszkvába, Moszkvába". Ez az elképzelt Moszkva persze nem létezik. De létezik ez a térbeli mozgás arrafelé, ahol sokkal jobb, mint az a hely, ahol éppen vagyunk. Vagyis minduntalan az az érzésünk támad, mintha nem a megfelelő karosszékben foglaltunk volna helyet, és át kellene ülnünk abba, amelyikben otthonos meghittség fogad."
1891-93-ban az éhínség és a kolerajárvány idején orvosi szolgálatot teljesített. 1892-ben kis birtokot vett Melihovóban, ahol hat évig élt idős szüleivel és Maria nevű húgával. Olyan elbeszélések születtek ebben az írói szempontból igen termékeny korszakában, mint a Szomszédok, A léha asszony, a Gyilkosság, a Parasztok és a 6-os számú kórterem.
1897-ben Csehov tüdővérzést kapott, s így súlyos betegsége nyilvánvalóvá vált. 1899-ben - színdarabjai kivételével - 75 ezer rubelért eladta műveinek kiadói jogát A. F. Marksznak, és a napfényes Jaltán építtetett villát. 1901-ben megnősült, feleségül vette Olga Knyippert, a fiatal színésznőt, aki több darabjában is főszerepet játszott. Sikereit azonban beárnyékolta egyre súlyosbodó betegsége, szorongató halálérzete.
Negyvennégy évesen, 1904. július 15-én érte a halál egy német fürdővárosban, Badenweilerben. (A német kisváros az idei centenárium alkalmából Nemzetközi Emlékév keretében emlékezik az íróra.)
(MTI Panoráma - Mán Orsolya)