Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kétszázéves ítéletek alapján folytatódhat a gyulafehérvári Batthyáneum restitúciós pere

2017. december 7. 13:19 MTI

A debreceni bíróságon a 19. század elején kimondott két ítélet alapján vizsgálja a Gyulafehérvári Táblabíróság, hogy jogosan utasította-e el a romániai restitúciós bizottság az erdélyi római katolikus érsekségnek a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatására vonatkozó kérelmét.

<

A debreceni ítéletek figyelembe vételét Komáromi Attila, az egyház jogi képviselője kezdeményezte Ileana Darjának, a könyvtár volt igazgatójának egy 1997-ben publikált tudományos dolgozatára hivatkozva. Ebben a volt igazgató többek között arról értekezett, hogy a könyvtáralapító Batthány Ignác püspök halála után az örökösei beperelték a római katolikus egyházat az örökségért, de a debreceni bíróságon 1815-ben kimondott ítélet az egyház tulajdonjogát erősítette meg. A szerdai tárgyaláson a táblabíróság elrendelte az egyház által benyújtott latin nyelvű debreceni ítéleteknek a szakértői fordítását.

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kétszázéves ítéletek alapján folytatódhat a gyulafehérvári Batthyáneum restitúciós pere

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra