Franciaország 1958 óta hivatalban levő köztársasági elnöke, Charles de Gaulle, mivel a népszavazáson elvetik az általa indítványozott közigazgatási átszervezést és szenátusi reformot, lemond. Utóda Georges Pompidou. De Gaulle pozícióit az 1968. májusi zavargások nagyon meggyengítették. Hogy nem sokkal ezután megnyerte a választásokat, annak a rend és nyugalom igénye volt az oka. Amikor az állampolgároknak népszavazáson de Gaulle indítványainak elfogadása vagy elvetése között kell választaniuk, inkább az utóbbi mellett döntenek. Az indítvány második pontja, a szenátusi reform a lakosság körében igen népszerűtlen. A népszavazáson azonban csak az egész indítványt lehetett elfogadni vagy elutasítani. De Gaulle politikája mind nagyobb visszautasításra talál. A NATO-n belüli francia elkülönülés (1966. VII. 1.) nem hozta meg a kívánt eredményt. De Gaulle vezetésével Franciaország vezető hatalommá szeretett volna válni "az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában". Ehhez az igényhez Franciaországnak nincs meg sem a kellő belpolitikai koherenciája, sem a pénzügyi lehetősége. Ráadásul az atomprogramhoz hasonló vállalkozásokra tékozolták el azt a pénzt, amelyre a szociális és gazdasági reformokhoz lenne szükség.