Műkincskereskedők veszélyeztetik a víz alatti örökséget
2011. március 17. 10:19
Még meg se nyílt, máris kritikák özöne zúdult az amerikai Smithsonian 2012-ben esedékes kiállítására. A hajótöröttek: a Tang-kincsek és a monszun szelek című tárlat a víz alatti örökség védelméről szóló UNESCO-egyezményt kezdi ki.
A kiállításon a tervek szerint a Jáva-tengeren a 9. században elsüllyedt arab hajóról származó műkincseket lehet majd megtekinteni. A hajóroncsot még a kilencvenes években egy német cég, a Seabed Explorations GbR emelte ki a tengerfenékről; a cég alkalmazásában álló búvárok akkor komoly szakmai hibákat követtek el, mivel nem kellő odafigyeléssel végezték munkájukat, amikor a kerámiákat, az ólomöntecseket és szépen kidolgozott, a Tang-dinasztia korából származó arany- és ezüsttárgyakat hoztak a felszínre.
2005-ben a műkincseket egy szingapúri cégnek adták el, 32 millió dollárért. Ugyan az ősi régészeti tárgyak adás-vétele nem tiltott Indonéziában (az ázsiai ország fenségvizein találták meg a roncsot), a régészek szerint a cég mégis etikai vétséget követett el. Az elmúlt hetekben három amerikai régészszövetség és három, a Smithsonian égisze alá tartozó kutatócsoport is levelet intézett a múzeum titkárához, Wayne Clough-hoz, azt kérve, hogy az intézmény ne adjon helyet a kiállításnak. „Egyetértünk abban, hogy a hajóroncsot amatőr módon és etikátlanul tárták fel, s tekintet nélkül 'a törvény betűjére', a Smithsonian elkötelezettsége negatív precedenst teremtene, s rossz színben tüntetné fel az intézményt” – olvasható Melissa Songer, a Smithsonian Congress of Scholars elnökének levelében.
A víz alatti régészek több évtizede próbálják megvédeni a hajóroncsokról kiemelt régészeti leleteket a műkincs-tolvajoktól. 2009-ben sikerült csatát nyerniük, amikor az UNESCO víz alatti kulturális örökség védelméről szóló egyezménye életbe lépett. A konvenció kimondja: „a víz alatti kulturális örökséget nem szabad eladni, megvenni, vagy kereskedelmi cikkekhez hasonlóan kereskedni vele”.
Indonézia azonban nem ratifikálta az egyezményt, e helyett magáncégeket bízott meg azzal, hogy a műkincsek eladásából származó profit 50 százalékának fejében megszabaduljon a kincsektől. Ráadásul ezek a cégek pénzt és energiát megspórolva több olyan feladatról is lemondtak, amelyek nélkülönözhetetlenek az örökségvédelemben, mint például régészeti feljegyzések készítése – többek között ennek köszönhető, hogy az arab hajóról származó műkincsekről meglehetősen kevés információ áll a rendelkezésünkre.