Haiti építészeti örökségének mentésébe fogott

2011. január 14. 11:51 The Guardian

A 230 ezer áldozattal járó tavalyi földrengés következtében 300 ezer épület semmisült meg, s legalább 1,5 millió ember kénytelen még mindig sátrakban éjszakázni – és élni. A főváros, Port-au-Prince azonban már mutat némi életjelet. A kikötő, a repülőtér és a telefonhálózat működik, az utcákat újra elárasztották az árusok és az autósok, az emberek pedig az újjáépítésről kezdenek beszélni.

Haiti páratlan építészeti örökséggel rendelkezik, s a szigetország volt az első, feketék által vezetett állam a világon, amely a rabszolgák egyik sikeres felkelése nyomán szabadulhatott fel az idegenuralom alól. A kormány jelenleg komoly dilemma előtt áll: előbb gyorsan talpra állítsa-e az országot, vagy inkább a múltjával törődjön. Számos templom és műemlék pusztult el a földrengésben, de az ország még ennél is többet veszíthet. A józan hangok nem tágítanak és a következő kérdést szegezik a kormánynak: ki akar törődni az ország történelmével és kultúrájával, ha 1,5 millió ember még mindig sátrakban kénytelen mindennapjait tengetni?

„Miért kellene tabula rasa-t csinálnunk mindenhol, amikor egy ilyen gazdag történelem van a hátunk mögött?” – fogalmaz meg egy ellenvéleményt Michèle Pierre-Louis, a haiti Knowledge and Freedom Foundation elnöke. „Sokat utaztam a világon, sok szegény helyen jártam, ahol fontos szerepet szánnak a történelemnek és az emlékezetnek. Úgy gondolom ez nagyon fontos, az identitás egy szelete” – tette hozzá.

Ilyenek például a századfordulón épült ún. gyömbérkenyér-házak, amelyek a különleges, cikornyás díszítésükről kapták nevüket. Ezeket a házakat úgy alakították ki, hogy megfelelően alkalmazkodjanak a helyi körülményekhez: meredek tető, magas mennyezet, veranda, hatalmas ajtó, redőnyös ablakok – mind-mind olyan elem, amely a szobák hűtését szolgálja, a fakeretek pedig nemcsak a hurrikánoknak, hanem a földrengéseknek is ellenállnak.

„Ezek a házak annak bizonyítékai, hogy a haiti kultúra különbözik a többi karibi szigetétől” – nyilatkozta Randolph Langenbach amerikai építész. Langenbach azon szakemberek közé tartozik, akik tavaly kétszáz ilyen házat vizsgáltak meg, majd ezeket felterjesztették a World Monuments Fund veszélyeztetett építészeti örökségének listájára. Érdekesség, hogy mindössze 5%-uk pusztult el a földrengés következtében, miközben Port-au-Prince épületeinek 40%-a dőlt össze tavaly januárban – Langenbach ezért úgy gondolja, hogy ezek a házak a szeizmikus ellenállás modelljei lehetnek a nem túl távoli jövőben.

Az építészeti örökség azonban nem ér véget a gyömbérkenyér-házaknál. Ott vannak például a 18. századi francia és angol erődök, vagy a szintén a franciák által épített Jacmel part menti városa. S azok számára, akik még mindig kétségbe vonnák az építészet identitásformáló erejét, ott van Laferrière, a nyugati félteke legnagyobb citadellája. Az épület falai öt méter szélesek, a bástyák 39 méter magasak, a ciszternák pedig egy évnyi vízmennyiséget tárolnak. Az idelátogató francia építészeket valósággal letaglózta a citadella monumentalitása és szofisztikáltsága, de hasonlóan értékes az alatta elhelyezkedő Sans-Souci, az építész Henri Christophe palotája; mindkét épületet a „szabadság egyetemes szimbólumának” tartják.

Haiti igazi sikertörténetként tekint a 19. században épült Vaspiacra, amely azt bizonyítja, hogy a rekonstrukciós kísérletek közül nem mindegyik végződik kudarccal. A Vaspiac fele ugyan egy 2008-as tűzvész következtében leégett, a romokkal pedig a földrengés végzett, de végül sikerült helyreállítani a haitiak körében az egyik legkedveltebbnek számító nemzeti szimbólumot, amelyet tegnap Bill Clinton egykori amerikai elnök társaságában nyitottak meg. A felújítással nem csak történelmük és nemzeti örökségük egy kis szeletét kapták vissza a szigetlakók, de az eredetileg Kairóba szánt, szintén francia építészek keze alól kikerülő alkotás rekonstruálásával kiemelkedő kereskedelmi lehetőséghez jutott a világ egyik legszegényebb államának tartott ország.