A felvidéki Toporcon született, elszegényedett nemesi családban. Tanulmányait Késmárkon kezdte, majd 1832 és 1836 között a tullni katonai akadémia hallgatója lett. 1836-ban a cs. kir. 60. gyalogezred hadapródja lett. 1837-ben előléptették hadnaggyá, majd a nemesi testőrséghez került. 1845 nyarán leszerelt, és a prágai egyetemen vegyészetet tanult. Ő fedezte fel a laurilsavat. 1848 márciusa után felajánlotta szolgálatait a független magyar kormánynak, előbb őrnaggyá, majd Kossuth javaslatára tábornokká léptették elő, s a felsődunai honvédsereg vezérévé nevezték ki. A szabadságharc csatáiban kiemelkedő katonai képességével és személyes bátorságával tűnt ki. 1849. március 31-től a magyar fősereg vezéreként a tavaszi hadjáratban felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, május 21-én visszafoglalta Buda várát. Közben kinevezték a Szemere-kormány hadügyminiszterévé. Akkor ért karrierje csúcsára, amikor politikai és a katonai helyzet egyaránt rosszra fordult. Politikai tekintetben hajlott a bécsi udvarral való megegyezésre, s ezért összeütközésbe került Kossuthtal. 1849 augusztusában, a temesvári vereség után - miután Kossuth átadta neki a teljhatalmat, más lehetőséget nem látván, Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert az orosz cári csapatok előtt. Őt nem állították bíróság elé, később Klagenfurtba internálták, ahonnan, a kiegyezés után, 1867-ben hazatérhetett, s 1916. május 21-én bekövetkezett haláláig Visegrádon élt. Történelmi szerepe és tettei azóta is vita tárgyát képezik a történészek körében, sorsát neves irodalmárok dolgozták fel.