Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Grover Stephen Cleveland, az Egyesült Államok 22., majd 24. elnöke

2004. szeptember 13. 12:06

Apja lelkész volt, ő egyetemi tanulmányait volt kénytelen félbeszakítani apja halála után. Lapszerkesztői munkája mellett végezte el a jogi egyetemet, majd ügyvédként kezdett el dolgozni. 1881-ben lépett a politikai porondra, amikor Buffalo város polgármesterévé választották. 1883-85 között New York állam kormányzója volt, s ebben a minőségében határozottan kiállt a közigazgatási reform mellett és sikeresen szembeszállt a korrupcióval. A polgárháború után az első demokrata párti jelölt volt, aki elnökválasztást nyert. Első elnöki periódusa 1885-1889-ig tartott. Ezalatt hatalmas földterületeket vett vissza a vasúttársaságoktól, mert úgy érezte, hogy nem jogosultak rájuk. Határozottan ellenzett mindenféle segélyt, még a rászorultaknak is. Elnökségének első négy éve után elvesztette a választásokat Benjamin Harrisonnal szemben és New Yorkba költözött. Amikor újra megválasztották 1893-ban, az ország gazdasági recessziótól szenvedett. Ezt a helyzetet már nem tudta kezelni, ezért második mandátumának lejártakor, az 1897-es elnökválasztáson már saját pártja sem támogatta. 1908. június 24-én hunyt el a New Jersey állambeli Princetton-ban.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Grover Stephen Cleveland, az Egyesült Államok 22., majd 24. elnöke

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra