Gioacchino Antonio Rossini, az opera történetének egyik legzseniálisabb mestere Pesaro-ban született. Egy zenekari trombitás és egy másodvonalbeli énekesnő fia volt. Tizennégy évesen, 1806-ban írta első operáját. Érdeklődése hamar az opera buffa, a vígopera felé fordult. 1813-ban írta komoly operáját, a Tankrédot, ez - akárcsak az Olasz nő Algírban, majd A török Itáliában - hatalmas közönségsikert aratott. 1816-ban a Róma számára 16 nap alatt írt Sevillai borbély az első előadáson megbukott. Beaumarchais darabját korábban Paisiello dolgozta fel, s az ő hívei tüntetést rendeztek Rossini ellen, később mégis e darab élete legnagyobb sikerét eredményezte. 1816-ban született a Hamupipőke, majd az Otello is, ezt követte A tolvaj szarka semiseria, félkomoly opera, majd az Armida című nagyopera. 1823-ban mutatták be Velencében a Szemiramiszt, de az újszerű zenét a közönség nem értékelte, s a sértődött zeneszerző úgy döntött, hogy Párizsba költözik, ahol 1826-ig az Olasz Színházat vezette. További művei, a Korinthosz ostroma, a Mózes, az Ory grófja a francia opera és a buffa stílus ötvözetei. Utolsó operája, a Tell Vilmos (1829) a hazaszeretet és a szabadság eszméit hirdeti. Ezután a hátralévő közel 40 éve alatt már nem alkotott, óriási vagyonából pazar körülmények között élt. Életéről többek között Stendhal írt könyvet.