Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szaddámhoz hasonlították az utolsó német császárt

2006. november 17. 11:00

Az angol lapok arra a kérdésre keresték a választ, hogy Szaddám Huszein ítéletéhez hasonlóan miért nem ítélték halálra a négy évig tartó vérontást kirobbantó II. Vilmost is.

<

Szélmalomharcot folytattak

Nemrég a Múlt-koron is beszámoltunk róla, hogy halálra ítélték az egykori iraki diktátort. Az angol publicisták az eset kapcsán felelvenítettek egy kevéssé ismert kérdést: miért nem ítélték halálra II. Vilmost? A kérdés adja magát, hiszen a császár ellen felsorolható vádak szinte pontról pontra megegyeznek a Szaddám által ekövetett bűncselekményekkel: háború provokáció nélkül, gáztámadások, légiterror, illetve a német uralkodó esetében súlyosbító körülmény volt, hogy tengeralattjárói civilekkel tömött tengerjárókat süllyesztettek el.

A tárgyalóteremben találkoztak volna: Smith és Vilmos

De a kérdés persze az - folytatta a The Times cikke, hogy Vilmos mennyire volt személyében is felelős a történtekért, és megvalósulhatott volna-e egy antant-bíráskodás az egykori angol királynő, Viktória unokája ellen.

F.E. Smith angol főállamügyész a háború végén azt a véleményét terjesztette a kabinet elé, miszerint méltánytalan volna, ha a legfőbb hadúr helyett csupán a tengeralattjárók kapitányait állítják bíróság elé. Az ekkor formálódó Népszövetségben az angolok és a franciák kezdettől egyetértettek abban, hogy Vilmosnak bíróság elé kell állnia. Az amerikaiak azonban kezdetben nemtetszésüket fejezték ki az ügyben: Wilson szerint bár I. Károly volt a legnagyobb hazug a történelemben, kivégzése mártírrá változtatta, és ez megtörténhet Vilmos esetében is. Ennek ellenére beleegyezett a szövetségesek javaslatába, és a Versailles-i béke 227. pontjában kimondták, hogy az ex-császárnak egy öt bíróból álló testület előtt kell felelnie bűneiért.

Erre azonban nem került sor, mivel a császárt megvendégelő hollandok 26 nemzet kérése ellenére nem adták ki a menekültet, és az agg uralkodót csak az 1940-es német megszállók "szabadították ki" házi őrizetéből. A britek ekkor menekülési lehetőséget kínáltak neki, ám ő rezignáltan csak annyit felelt, hogy "inkább hagyja magát lelőni, minthogy Churchillel együtt fotózzák".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szaddámhoz hasonlították az utolsó német császárt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra