Sajólászlófalván született 1808. november 3-án. Vidéki kezdés után a Nemzeti Színházban játszott. 1838-ban ő játszotta a Nemzeti első Shakespeare-előadásán a Lear király címszerepét. Korának legműveltebb magyar színésze, a színészet első magyar elméletírója volt. 1848. március 15-én az ő tolmácsolásában hangzott el a Nemzeti dal című Petőfi-vers a Nemzeti Színházban. Petőfinek egyébként is barátja volt, de ismerte Vörösmartyt és Kossuthot is. A szabadságharc kitörésekor nemzetőr lett, majd két hónapig Szeged kormánybiztosa volt. Világos után Törökországba emigrált, s távollétében halálra ítélték. (A viddini menekülttáborban besúgónak állt, feladata volt a száműzött kormányzó megfigyelése.) 1850 szeptemberében hazatért, majd 1851 októberében amnesztiát kapott. 1854-től újra fellépett a Nemzeti Színházban. Kiváló drámai színész volt, ő indította el a Shakespeare-kultuszt Magyarországon, volt Hamlet, Macbeth, II. Richárd és Othello is. Sokszor játszotta a Bánk bán címszerepét is. Ő alapította a Magyar Színházi Lapot, az első magyar színházi folyóiratot, s foglalkozott rendezéssel és műfordítással is. 1865-től tanított az akkor megnyílt Színitanodában, amelynek egyik létrehozója volt. 1866. július 30-án előadás közben a színpadon szélütés érte, és még aznap este meghalt. Öccse volt Egressy Béni, a Szózat megzenésítője.