Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Robert Owen, az utópista szocializmus atyja

2006. május 16. 11:30

<

Az árubőség okozza a tömeg elnyomorodását

Ezen elképzeléseit befolyásos csoportok is kedvezően fogadták, míg egy összejövetelen Owen nem szólt a vallás ellen - támogatói ettől kezdve megfogyatkoztak. 1825-ben 12 ezer hektár földet vett az amerikai Indiana államban, az intézményt New Harmonynak nevezve el. Ez egy ideig békésen működött Owen vezetése alatt, később viták támadtak a vallás szerepe s az önkormányzatiság körül. Owen 1828-ban hagyta el a telepet, a vállalkozásra vagyona 80 százaléka ráment. Fia, Robert Dale Owen Amerikában maradt, s a rabszolgák felszabadítását tűzte ki céljául.

New Lanark

A további társadalmi kísérletek színhelye a skóciai Orbiston (1826-27), az írországi Ralahine (1831-33) és az angliai Queenwood (1839-45) voltak, Owen csak az utóbbiban vett részt, de anyagilag ez is megbukott, miként kudarcba fulladt Angliában 1832-34-ben szervezett "munkatőzsdéje" is.

Jelentés Lanark grófságnak című, 1820-as dolgozatában kimondta: nem elég a reform, át kell alakítani a társadalmi rendet, hívei az 1820-as években társaságokat és lapot is alapítottak. A szakszervezetek Owen tanait a munkásérdek kifejezésének tartották, s hazatértekor őt tekintették vezetőjüknek. Sokan úgy vélték, e testületek megszervezhetik az ipar egészét, az építőmunkás-szervezet céhhé is alakult, s 1834-ben létrejött a Nagy Országos Egyesített Szakszervezet, de a munkáltatók ellenállása, a kormány s a bíróságok megtorló lépései néhány hónap múlva véget vetettek a mozgalomnak. A szocialista elvek csak két emberöltővel később hatottak ismét a szakszervezetekre. Owen eszméi alapozták meg a fogyasztási szövetkezetek mozgalmát is.

1834-től nevelési, erkölcsi és családi reformeszméket hirdetett: szerinte a bajok fő okozója a vallás, a házasság és a magántulajdon. 1834-es könyve, Az új erkölcs világa a jövő közösségi társadalmát Krisztus második eljöveteleként jellemezte. Azt kutatta, hogy a technikai fejlődés révén létrejött árubőség miért okozza a tömeg elnyomorodását? A gépesítés elbocsátásokhoz, ez a fogyasztás, s az összkereslet csökkenéséhez vezet, az így keletkező válságok újabb elbocsátást eredményeznek. Ezzel megalapozta a válság közgazdasági elméletét, s a munkanélküliség ellen is elsőként ő lépett fel. A bajokat úgy akarta elkerülni, hogy a munkás kapja meg munkája teljes értékét, mivel ez a fejlődés során nő, mindenki élvezné a haladás előnyeit. Owen ellenezte a gazdasági-politikai harcot, a társadalom megváltoztatása érdekében elsődlegesnek az emberek átnevelését vélte.

Munkássága jelentősen hatott a szakszervezeti mozgalomra s a polgári társadalom szociális intézményeire is. Utolsó éveiben magányosan élt, elfeledve halt meg Newtownban 1858. november 17-én.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Robert Owen, az utópista szocializmus atyja

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra