Lengyelországban az I. világháborút követő Versailles-i békeszerződés értelmében 1921. március 20-án népszavazást rendeztek Felső-Szilézia hovatartozásáról. Ennek eredményeként a lakosság mintegy 60 százaléka a Németországhoz való csatlakozásra szavazott. A kisebbségben maradtak azonban továbbra is követelték a visszacsatolást Lengyelországhoz. Ennek érvényesítésére 1921. május 2-án Felső-Sziléziában nemzeti felkelés robbant ki. A felkelés vezetője, Wojcziech Korfanty ügyvéd és publicista már harmadszor próbált fegyveres erőszak révén Lengyelországhoz kapcsolódni. Hasonló akcióit 1919-ben és 1920 augusztusában hamar leverték. 1921-ben a lengyel partizánok gyors sikereket értek el, hamarosan egészen az Oderáig jutottak. Mivel a német birodalmi hadsereg Felső-Sziléziában nem avatkozhatott be, ezért német önvédelmi szervezetek és polgárőrség alakult, amelyek döntő győzelmeket értek el. A vereségek után Korfanty a franciákat kérte fel a közvetítésre. Ennek nyomán 1921. október 20-án a szövetségek úgy döntöttek, hogy Felső-Sziléziát megosztják Németország és Lengyelország között, így ez utóbbi megkapta a vitatott terület mintegy harmad részét.