Megszületett Hirohito japán császár
2004. szeptember 13. 12:06
1921-ben európai körutat tett, majd hazatérése után beteg apja, Josihito császár mellett régensként uralkodott. 1926-ban lépett trónra, uralkodói korszakának neve Sóva, azaz `fénylő béke`. 1931-ben megszállta Mandzsúriát, 1937-ben háborút kezdett Kína ellen, 1940-ben csatlakozott a Berlin-Róma tengelyhez. 1941-ben lépett be a II. világháborúba, amely Japán számára a totális vereséget jelentette. Hirohito 1945. augusztus 15-én jelentette be Japán kapitulációját. A bejelentést követő amerikai kormányzás ugyan nem szüntette meg uralkodói pozícióját, de a megszállás alatt Japán alkotmányos monarchiává alakult át. A császár 1947 után nem gyakorolta a végrehajtó hatalmat, a politikában csak formális szerepet játszott. Hirohito a japán császárság 2600 éves történetének leghosszabb ideig - 62 évig és 13 napig - uralkodó államfője volt. 1989. január 7-én bekövetkezett halálával véget ért az isteni eredetűként született uralkodók láncolata, és megszakadt az országot a feudális múlthoz kötő utolsó kapcsolat. A trónon legidősebb fia, Akihito követte.