115 éve született Szergej Prokofjev zeneszerző

2006. április 25. 11:30

A zenei kubizmus apostola

Ezután írta legjelesebb és legnépszerűbb műveit, a Rómeó és Júlia balettzenéjét, a II. hegedűversenyt, a Péter és a farkas mesejátékot, az Alexandr Nyevszkij oratóriumot, a Háború és béke, az Eljegyzés a kolostorban című operáit, a Hamupipőke balettet, V., VI., és VII. szimfóniáit. Ezen időszakát is konfliktusok kísérték: darabok levétele a műsorról, átírási javaslatok, bemutatók elmaradása. Prokofjevet egy ideig a "zenei kubizmus" apostolának tartották, korai témái szögletesek, dallamai primitívek, triviálisak, kemény vonalú, visszakanyarodó modulációk, hangsúlyos ritmika, de élénkség, mozgékonyság és irónia is jellemezte stílusát. E vonásait végig megtartotta, de hazatérése után bensőségesebb, líraibb lett, kompozíciói egyszerűbbé váltak. Az orosz népzenéhez is szorosabban kapcsolódott, sok műve szólt az ifjúsághoz, 1941 utáni darabjai a háború szenvedéseit és pátoszát fejezték ki.

Az 1942-ben keletkezett Háború és békében a II. világháború szörnyűségei tükröződnek. A mű első változata főleg a hősök személyes történetéről szólt, de a német agresszió miatt azt várták a szerzőtől, hogy több háborús és hazafias elemet dolgozzon bele. Az első rész az arisztokrácia életét ábrázolja meghitt emberi kapcsolatokkal, a második ennek a világnak a felbomlását mutatja be az invázió hatására. E művét a történelmi orosz opera Borisz Godunovhoz méltó példájának tartják.

Bár 1943-ban Sztálin-díjat kapott VII. zongoraszonátájáért, Prokofjev nehezen alkalmazkodott a kultúrpolitikai kötöttségekhez, többször ütközött a pártvonallal. Ekkori műveit sokan úgy tekintik, mint a közérthetőségnek és a hivatalos optimizmusnak tett engedményeket. A világháború után írt kantátái, oratóriumai, operái mellett filmzenéi és más népszerű művei is a békét, az emberiség ügyét próbálták szolgálni, 1948-ban mégis azok közé sorolták, akiknek "formalista torzulásai idegenek a szovjet néptől". Prokofjev alkalmazkodni próbált s megírta a Békeőrségen című oratóriumot. 1953. március 5-én hunyt el Moszkvában, Sztálinnal egy napon.

A 20. század jelentős zeneszerzője volt: viharokat kiváltó, tragikus szenvedélyű, hányatott sorsú művek alkotója. Operái nehezen jutottak el a bemutatóig, fontos, húszas évekbeli szimfonikus darabjait máig sem fogadta be egészen a zenei közvélemény. Virtuozitásig fejlesztett, fordulatokban bővelkedő moduláló-készség s ironizáló, karikírozó hajlam jellemzi, zenéje kemény, de líra is rejlik mögötte. Élete végén modern hangvétele egyszerűsödött, melódiái a groteszk elemet háttérbe szorították, nagyobb érthetőségre törekedett. Balettjei és operái - a történelmi eposztól a fantasztikus meséig - jelzik drámai tehetségét.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)

előző oldal 2 / 2

A meg nem értett zseni
A zenei kubizmus apostola

Támogasd a szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?