Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Interaktív kiállítás készül a mohácsi csatatéren

2006. április 18. 11:30

Bazárral, török fürdővel és végvári vitézek bemutatójával is várja látogatóit néhány év múlva a Mohácsi Történelmi Emlékhely azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, amelyekre a Duna-Dráva Nemzeti Park készül a hely forgalmának növelése érdekében. Erről a park turisztikai osztályvezetője beszélt az MTI-nek.

<

Az emlékhelyen olyan infrastrukturális beruházásokba kezdenénk, amelyeknek köszönhetően interaktív kiállításokon mutathatók be a mohácsi csata és a magyar történelem török hódoltsághoz köthető jelentősebb eseményei, valamint az itt és a környéken talált régészeti leletek - mondta el Horváthné Buchert Eszter a témában tartott pécsi tanácskozást követően. Hozzátette, hogy az érdeklődők a tárlatok megtekintésén túl az emlékhely kültéri helyszínein kulturális programokon vehetnének részt, amelyek keretében megismerkedhetnek a XVI. századi török és magyar kultúrával, a korabeli és mai magyar-török kapcsolatokkal, s egyebek mellett a hazai nemzetiségek hagyományaival is.

A látogatók részt vehetnének rendhagyó történelemórákon, láthatnának bajvívást, betekinthetnének a korabeli végvári életbe. Ajándékok vásárlására török bazár, a további kikapcsolódásra pedig török fürdő, étterem és kávézó állna rendelkezésükre. A tanácskozáson felmerült egy török kulturális út létrehozása is, ez a török vonatkozású dél-dunántúli emlékhelyek fejlesztésén és közös bemutatásán alapulna. Hasonló kulturális utakról nemrég a Múlt-kor is beszámolt: előbb a Vasfüggöny mentén épülő útvonalat ismertettük, majd a Szent Márton út fejlesztéséről is hírt adtunk.

Horváthné Buchert Eszter közölte: a pontos terveket a megvalósíthatósági tanulmánnyal együtt idén júniusra szeretnék elkészíteni annak érdekében, hogy a beruházások beilleszthetőek legyenek a dél-dunántúli városok modernizációját is célzó Pólus programba. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a több milliárd forintra becsült fejlesztések támogatást kaphassanak a 2007-2013 közötti II. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásaiból. Az osztályvezető magyarázata szerint a fejlesztésekre azért van szükség, mert az 1976-ban nyílt emlékhely jelenlegi állapotában már nem nyújt elegendő vonzerőt a látogatók számára, akiknek többsége nem elégszik meg a passzív bemutatási eszközökkel, hanem interaktív formában szeretné bővíteni történelmi ismereteit.

Mivel ez egyelőre még nem megoldható, az érdeklődők száma folyamatosan csökken. Amíg az 1526-os csatában elhunyt 23 ezer katona emlékére állított kopjafák, a csontjaikat ábrázoló hatalmas kapu és az átriumos udvar kezdetben 100 ezer, addig tavaly már csak 15 ezer látogatót vonzott.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Interaktív kiállítás készül a mohácsi csatatéren

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra