Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meghal Mihailich Győző Kossuth-díjas mérnök

2004. szeptember 13. 12:06

Temesrékason született 1877. október 14-én. 1899-ben szerzett általános mérnöki oklevelet. 1916-ban kapta meg a rendkívüli tanári, 1930-ban a nyilvános rendes tanári kinevezését a budapesti műegyetemen. Ekkor lett a II. sz. hídépítési tanszék professzora, majd 1957-ig, nyugdíjba vonulásáig vezette azt. Az 1942-43-as, illetve az 1949-50-es tanévben az egyetem rektora volt. 1948-ban Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. Az MTA 1949-ben rendes tagjává választotta. Főként hídépítéssel foglalkozott. Ő tervezte a temesvári Ligeti úti hidat, a szolnoki közúti Tisza-hidat, valamint az ő tervei szerint szélesítették ki az 1930-as években a budapesti Margit hidat. Az 1950-ben újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományos Osztályának első vezetője, az Akadémia Építéstudományi Bizottságának elnöke volt. Az 1940-ben indított Mérnök Továbbképző Intézet alapítóját és első igazgatóját tiszteli személyében. Elméleti és gyakorlati munkájának eredményeit a magyarországi és a nemzetközi szaksajtóban ismertette. Vasbetonszerkezetek című könyve - átdolgozva - a mérnökképzés hasznos segédkönyve. Budapesten érte a halál.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meghal Mihailich Győző Kossuth-díjas mérnök

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra