Arábiai Lawrence

2005. május 19. 10:03

(1888-1935)

1888. augusztus 16-án született Észak-Walesben Sir Thomas Chapman, Westmeath hetedik bárójának törvénytelen fiaként. A főnemes rossz házasságban élt, de felesége nem volt hajlandó a válásra, ezért a különélő férj nem tudta házvezetőnőjétől született gyermekeit nevére venni (Lawrence csak tízévesen tudta meg szülei titkát). A régészet iránt érdeklődő fiú kiváló eredménnyel végzett Oxfordban, majd a British Múzeum munkatársaként szentföldi és iraki ásatásokon vett részt. Az aprólékos munka nem elégítette ki: gyalog, olykor népviseletben járta be Arábiát, kollégái rosszallását kiváltva összebarátkozott a helybéliekkel, megtanulta a nyelvet és a dialektusokat, megismerte a kultúrát és a szokásokat.

Tudása az első világháború kitörése után felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult: előbb a vezérkarban, majd Kairóban a hírszerzésnél szolgált. 1916-ban a sivatagba küldték, összekötőnek a török uralom ellen fellázadt Fejszál al-Huszein sejk mellé. Lawrence hamar elnyerte Fejszál bizalmát, s elérte, hogy a felkelés a brit érdekeknek megfelelően alakuljon. Az arabok nem foglalták el Medinát és folyamatos támadásokat intéztek a stratégiai fontosságú Hidzsáz vasútvonal ellen, jelentős török csapatokat kötve le.

Többször megsebesült, 1917-ben a törökök elfogták és homoszexuálisan bántalmazták, mielőtt megszökhetett volna. Az eset mélységes törést okozott benne, hiszen személyesen is megtapasztalta, milyen a lelki és fizikai kiszolgáltatottság. 1917-ben ő szervezte meg a stratégiai fontosságú Akaba elfoglalását, majd a háború utolsó heteiben részt vállalt Damaszkusz bevételében is. A sivatagban az arab felkelőkkel élve Lawrence számos helyi szokást és hagyományt vett át, a nyugatiak fantáziáját különösen az állandóan viselt fehér burnusz és sivatagi lovaglásai ragadták meg. Nevét elsőként egy amerikai újságíró révén kapta szárnyára a hír, aki Szíria elfoglalásáról tudósítva külön fejezetet szentelt Lawrence hősiességének.

A háború után előbb Fejszál társaságában az arab küldöttséggel, majd a brit delegáció tagjaként részt vett a párizsi béketárgyalásokon. Hasztalanul igyekezett feletteseit meggyőzni az egységes arab állam létrehozásának fontosságáról, Szíria, Irak és Palesztina brit, illetve francia mandátum lett. A fáradt és csalódott Lawrence Oxfordba ment tanítani, de 1921 elején, amikor Irakban lázadás tört ki a brit uralom ellen, Winston Churchill hívására a gyarmatügyi hivatal tanácsadója lett és elérte, hogy a terület jelentős önkormányzatot kapjon.

Hírneve csúcsán 1922-ben lemondott hivataláról és álnéven belépett a légierőhöz, de négy hónap után a sajtó nyomára akadt. Ezután a harckocsizóknál szolgált Thomas Edward Shaw néven, de nem érezte jól magát, és magas rangú barátai segítségével ismét bejutott a légierőhöz. A feltűnés elkerülése érdekében két évig Pakisztánban, egy távoli bázison állomásozott, majd nagysebességű motorokat próbált ki. Ekkor jutott ideje arra, hogy sajtó alá rendezze önéletrajzi ihletésű könyvét A bölcsesség hét pillére címmel. A mű hatalmas sikert aratott és íróját már életében legendás hőssé avatta. A távoli Ázsiában unaloműzésből és fizetésének kiegészítése céljából egy amerikai kiadónak lefordította az Odüsszeiát és könyvet írt a légierőben töltött éveiről. Emellett szorgalmas levélíró is volt, naponta akár több levelet is lekörmölt, levelezőpartnerei közé tartozott a kor számos híressége, köztük G.B. Shaw is.

1935-ben leszerelt és vidéki otthonába vonult vissza, de nem sokáig élvezhette a pihenést. Élete végén a motorkerékpárokba szeretett bele, neki voltak a leggyorsabb motorjai az országban. 1935. május 13-án otthonához közel két kerékpárost kikerülve elvesztette uralmát a jármű felett és kiröpült a nyeregből, súlyos fejsérüléseibe hat nappal később belehalt, anélkül hogy tudatát visszanyerte volna. Síremléke a közeli templom kertjében áll.

Titokzatos alakja halála után is izgatta az emberek, főként a filmesek fantáziáját és legendája számos deheroizáló kísérlet dacára ma is él. Korda Sándor már a harmincas évek elején filmet tervezett róla, s az ötletet az ötvenes években élesztette újjá a Columbia filmstúdió. A forgatókönyvön három éven keresztül dolgoztak, a címszerepre szóba jött Dirk Bogarde, Marlon Brando, mígnem megtalálták az igazit Peter O'Toole személyében.

A filmet David Lean rendező legendás aprólékossággal újabb két évig forgatta Jordániában és Spanyolországban, eközben akkor elképesztő summát, 13 millió dollárt költött el. Az eredmény végül őt igazolta: a film hét Oscar-díjat nyert, elvitte a legjobb filmnek járó szobrocskát is. Az alkotás a londoni premieren még három és háromegyed órára nyújtózkodott, ebből a mozikba kerülés előtt az utolsó pillanatban kivágtak húsz percet, az 1971-es felújítás pedig már "csak" három órára tette próbára a nézők figyelmét.