Friedrich Schiller

2009. augusztus 9. 13:48

(1759-1805)

1759. november 10-én született Johann Christopf Friedrich von Schiller német író, költő, esztéta, a világirodalom egyik óriása. A württembergi herceg, aki apját alkalmazta, a tehetséges fiút 14 évesen katonaiskolába parancsolta. Schiller nyolc évet töltött el a gyűlölt intézményben, ahol gyakran testileg is bántalmazták, s végül 1780-ban katonaorvosként szabadult. A diákévek kisszerű zsarnoksága, a hatalom való élés és visszaélés később munkásságának alapvető témája lett.

Első drámája, a bénító társadalmi konvenciókat, a magas körök romlottságát ostorozó A Haramiák 1782-ben, igaz kissé tompított formában került színre. A premiert a német színház fordulópontjának tartják, a szerző azonban nem élvezhette a sikert: mivel engedély nélkül jelent meg a bemutatón, a herceg elzáratta s az írástól is eltiltotta. Schiller a Fiesco kéziratával Mannheimbe szökött, itt azonban féltek a hercegtől, darabját nem fogadták el, így végül a türingiai Bauerbachban lelt menedékre.

Itt írta az Ármány és szerelmet, az előkelő ifjú és a polgárlány szerelmét tárgyaló, a feudális jogrend és a társadalmi rendszer elleni lázadó darabot sokáig nem merték előadni, sok helyen betiltották. Schiller 1783-ban állást kapott a mannheimi színháznál, de két év múlva menesztették, malária kínozta, s úszott az adósságokban. Szorult helyzetéből lipcsei tisztelői segítették ki, ekkor született Don Carlos című drámája. Ebben az öregedő apa és fia nemcsak szerelmi vetélytársak, hanem a haladás a szabadság kérdése kapcsán is összeütköznek, s végül minden nemes érzelmet és törekvést eltipor a gonoszságot megtestesítő inkvizíció.

Schiller barátjának, Körnernek írta Az örömhöz című ódáját, amely később Beethoven IX. szimfóniájában nyert zenei formát. 1787-ben Weimarba ment, ahol megismerkedett Herderrel, a Humboldt-fivérekkel, majd az Itáliából hazatérő Goethével. A költőfejedelemnek eleinte nem tetszett a paróka nélküli, poros csizmás, dohányzó ifjú, sokáig hűvös viszonyuk csak 1794-ben oldódott, a következő tíz évben vitatkozva és együttműködve segítették egymást.

Schiller 1790-ben megnősült, házasságából négy gyermeke született, de egészsége megrendült, súlyosbodott tüdőbaja. Kant hatására esztétikai dolgozatokat írt az alkotás természetéről, társadalmi és erkölcsi szerepéről. Lírai műveiben is a filozófiai tanulmányok hatása érződik, ekkor születtek A harang című elbeszélő költeménye és népszerű balladái is.

Drámaírói munkásságának csúcspontja a Wallenstein, amelynek főhőse, a német-római birodalmi hadak fővezére a harmincéves háborúban mérlegeli: kössön-e békét az ellenséggel, hogy megszerezhesse a birodalmat. Az idővel versenyt futva született utolsó négy drámája, köztük a ma is sokat játszott Stuart Mária és a Tell Vilmos.

Schiller 1805. május 9-én Weimarban halt meg, Demetrius című drámájának alkotása közben. Sokáig azt feltételezték, hogy tüdőbaj végzett vele, újabb kutatások szerint azonban elképzelhető, hogy ólommérgezés. Tömegsírba temették, így az sem világos, valóban az ő koponyáját őrzik-e Weimarban. Goethével folytatott levelezését idén bloggá alakította át egy német újságíró, aki 215 évvel később, de "reális időben" publikálja az interneten az ezernél is több iratot.