Franklin, Benjamin
2006. január 17. 10:30
Egy szegény bostoni gyertyaöntő tizenhét gyermeke közül a tizenötödikként született 1706. január 17-én. Igazi jelenség, az utolsó polihisztorok egyike volt, hiszen nyomdászként, íróként, politikusként, diplomataként és természettudósként egyaránt kiemelkedőt alkotott, egyben ő volt az első amerikai, aki a vén kontinensen is ismertséget és megbecsülést vívott ki magának. Mindezt úgy, hogy formális iskolai képzése két évig tartott: tízéves korától apja műhelyében dolgozott, tizenkét évesen beállt bátyja nyomdájába, ahol minden keze ügyébe eső papírt elolvasott. Tizenöt évesen már cikkeket írt az újságba, amelynek hamarosan a szerkesztését is átvette. 1723-ban Philadelphiába költözött, majd Londonban képezte magát. Hazatérése után nyomdászként boldogult, 1729-ben már sikeres vállalkozó, újságtulajdonos. 1733-tól adta ki évente almanachját, amelyből mintegy tízezer példány kelt el, az akkoriban példátlan siker anyagi függetlenséget biztosított számára. 1748-ban vagyonos és tekintélyes emberként vonult vissza az üzleti élettől, hogy a tudománynak szentelje magát.
Néhány év alatt számtalan felfedezéssel és találmánnyal rukkolt elő. Elkészítette a Golf-áramlat térképét és az első bifokális szemüveget, tervezett kályhát, hangszert, írt a földrengésekről. Foglalkozott közgazdaságtannal, ő volt az értéktörvény első megfogalmazója és a papírpénz bevezetésének harcosa. (A százdolláros bankjegyen ma is az ő arcképe látható.)
A köztudatban mégis az elektromossággal kapcsolatos kutatásai révén vált méltán ismertté. Ő fejtette meg a "leydeni palack" rejtélyét: ez lényegében egy kondenzátor, amelynek két ellentétesen töltött vezetőjének kisülésekor látványos szikra keletkezik. Franklin figyelmét felkeltette a kisülés és a villámlás közti hasonlóság, ezért látványos kísérletet tervezett. 1752-ben viharban egy réten sárkányt bocsátott fel, amelynek hegyére fémcsúcsot tett, a selyemzsinór földi végére pedig kulcsot kötött. Amikor a zsinór megtelt légköri elektromossággal, ő ujjával hosszú szikrákat csalt ki a kulcsból. (Tegyük hozzá: rendkívüli szerencsével, mert a következő két, hasonló kísérlettel próbálkozó tudóst agyonsújtotta az áram.)
A sárkány felvillanyozta a tudományos világot, az immár világhírű tudóst tagjává fogadta a brit Királyi Akadémia. Franklin a gyakorlati következtetést is levonta: azt javasolta, hogy a házak tetejére hegyes fémrudakat tegyenek, amelyeket vezeték köt össze a földdel, megvédve így az épületeket a villámcsapástól. A szerkezet valóban működött, 1782-ben Philadelphiában már több mint négyszázat szereltek fel. A villámhárító Európában nehezebben terjedt el: III. György angol király az "istentelenség" elutasítására szólított fel, Franciaországban pedig per is indult: a vádlott védője egy bizonyos Maximilien Robespierre, a vád képviselője Jean-Paul Marat volt.
Franklin a közéletben is tevékenynek bizonyult: neki köszönheti Philadelphia első közkönyvtárát, tűzoltó egyesületét, kövezett utcáit, egyetemét, tudományos társaságát, kórházát. 1753-ban az amerikai angol gyarmatok főpostamesterének nevezték ki, s már ekkor - hűvösen fogadott - javaslatot tett a gyarmatokat összefogó szövetségre. 1757-ben diplomáciai megbízást vállalt, öt évig Pennsylvania ügyeit képviselte az angol kormánynál. 1764-ben ismét Londonba utazott, hogy kieszközölje az állam "királyi gyarmattá" alakulását, s eljárt a diszkriminatív bélyegtörvény eltörlésének érdekében is. Franklin a gyarmatok ügyének védelmezése miatt egyre jobban szembe került a kormánnyal, 1773-ban elvesztette postamesteri hivatalát, 1775-ben pedig a letartóztatás elől távoznia kellett.
1776-ban az "alapító atyák" egyikeként tagja lett a kongresszusnak és részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében. Még abban az évben Franciaországba küldték követnek. Szándékolt republikánus egyszerűsége elnyerte a versailles-i arisztokrácia tetszését, a felvilágosodás nagyjait pedig lenyűgözte "az ember, aki megszelídítette a villámot".
A francia kormány hivatalosan csak az amerikai győzelmek után fogadta, de már 1778 februárjában angolellenes kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá vele. A béketárgyalásokon ő vezette az amerikai küldöttséget, és 1783 szeptemberében ő írta alá az Egyesült Államok függetlenségét elismerő békét. 1787-ben az alkotmányozó konvenció tagjává választották, részt vett az amerikai alkotmány létrehozásában.
Élete végén visszavonult a közügyektől, bár egy rabszolgaság-ellenes pamfletet még megírt. Philadelphiában halt meg 1790. április 17-én, emlékére egyhónapos gyászt rendeltek el Amerikában. Egyénisége legjobban a saját maga által fogalmazott sírfeliratával jellemezhető: "Itt nyugszik Benjamin Franklin teste, egy könyvnyomtatóé; olyan, mint egy régi könyv fedőlapja, amelyből kivették a belsejét, amelyről leszedték a föliratot és az aranyozást - férgek eledele. Azonban maga a mű nem vész el, hanem hite szerint egykor újra meg fog jelenni egy új, szebb kiadásban, újra átnézve és javítva a Szerző által."
(Múlt-kor/Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
szerkesztőségét!
