Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Emléktúra indult lóháton Kisrozvágyból Rodostóba

2005. április 7. 10:11

Tíz lovas indult el vasárnap kora reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisrozvágyból a törökországi Rodostóba, II. Rákóczi Ferenc halálának 270. évfordulója tiszteletére; a történelmi emléktúra résztvevői a tervek szerint május 1-re érkeznek meg a szlovákiai Borsiba.

<

`Elindulunk Rodostóba, ahol megemlékezünk Rákóczi halálának 270. évfordulójáról, onnan pedig felkeressük azokat a történelmi helyeket, amelyek felidézik a kuruc szabadságharc eseményeit` - mondta el az MTI-nek Petraskó Tamás, a lovas emléktúra fő szervezője. Hozzátette: Rodostó után folytatják az utat. `A nagyságos fejedelem hűséges társa volt Mikes Kelemen, akinek a szülőfaluját, Zágont összekötjük Borsival, Rákóczi szülőfalujával, tehát Erdélyből jövünk át Magyarországon a Tisza mentén és Szlovákiában végzünk. Három országot kötünk össze közel 800 kilométeres lovas túrával. Érintünk nagyon sok Rákóczi-emlékhelyet, így többek között Zágont, illetve Bálványost és környékét, ahol az ősi magyar kultúrára is emlékezünk`.

 

A több év munkájával előkészített túra résztvevői áthaladnak Segesváron, Fehéregyházán, fontos szálláshelyük lesz Marosvásárhely, ahol beiktatták Rákóczit az Erdélyi fejedelemségbe, megemlékeznek a győztes zsibói csatáról és nem marad ki az emléktúrából Nagymajtény és Szatmár környéke sem - közölte a főszervező. Kiemelte: a túra utolsó szakaszán Magyarországon lovagolnak, a Tarpa, Vaja, Tokaj, Sárospatak útvonalon, "onnan megyünk a szlovákiai Borsiba, a várkastély elé, ott fejezzük be a megemlékezést".

 

"Az út nagyon kemény lesz, hiszen áprilisban vonulunk a Kárpátok hegycsúcsai között; remélem ez még inkább felhívja a figyelmet a Rákóczi emléktúra üzenetére, a magyar kultúra és történelem egyetemes értékeire" - hangsúlyozta Petraskó Tamás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lovas csapat a 100 éves Rákóczi emlékzászlót viszi végig útvonalán. Elmondta: "Tudni kell, hogy a Nagyságos Fejedelem kassai újratemetése alkalmából készült el a zászló, amit ott is meglengettek. Ez a lobogó már végigjárta Kárpátalját - Vereckét -, ott rákerültek a salánki, beregszászi és a tiszaújlaki szalagok, most rákerülnek az erdélyi emlékszalagok is, és így lobog majd 2011-ig, amikor bekerül a Rákóczi Múzeumba".

 

(Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Emléktúra indult lóháton  Kisrozvágyból Rodostóba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra