Az MSZMP Központi Bizottsága megszabta a gazdaságirányítási rendszer reformjára vonatkozó irányelveket, majd 1966. május 25-27-i ülésén határozatot hozott a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére. A döntés értelmében a népgazdaság irányításának olyan módját kell kialakítani, amely a közgazdasági eszközök fokozódó szerepével biztosítja a tervszerű fejlődést, növekvő szerephez jut ezután a gazdasági verseny, a vállalati önállóság, az egyéni és vállalati anyagi érdekeltség. Mindez a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy megszűntek a vállalatok, szövetkezetek számára kötelező központi tervelőírások, bevezetésre került a nyereségérdekeltség, oldódott a merev központi előírások rendszere. (Háromféle árforma jött létre: hatóságilag rögzített, megegyezéses és szabad árak.) Továbbra is megmaradt a nagy beruházások központi meghatározása, az export-import tevékenység központi engedélyhez kötése és a központi átlagbér-szabályozás. (Szankciók nélkül az átlagbér évi 2%-os növelése volt lehetséges, az azt meghaladó, bérnövekedés és részesedési alapot csökkentette. 1971-től lehetővé vált az átlagbérnek a nyereségnövekedéstől függő emelése.) A reform hatására a gazdaságban komoly felpezsdülés indult meg, számottevően nőtt a lakosság reáljövedelme, és 1968-69-ben érzékelhetően javult az ország külkereskedelmi mérlege. Ugyanakkor a nagyvállalatok nehezen tudtak az új rendszerhez igazodni, ami társadalmi ellenérzést is szült.