IX. (Szent) Lajos francia király, az utolsó európai uralkodó, aki hathatósan ragaszkodott a keresztes hadjárat eszméjéhez, második keresztes hadjárata során, Tunisz előtt járványban meghal. Az utolsó két jelentős keresztes hadjárat nem hozott eredményt. Jeruzsálem visszafoglalásának igénye és az a törekvés, hogy biztosítsák a szent helyek megtartását a keresztények számára, mindkét keresztes hadjárat során kudarcot vallott. A pápák már a második keresztes hadjáratban (1147-1149) elvesztették ellenőrzésüket a keresztes mozgalom fölött. A hitetlenek elleni háború szükségességéről és jogosságáról alkotott elképzelés mindinkább, a nemzeti, hatalmi és érdekpolitika mögé szorult. A keresztes háborúk során a szaracénokat (muzulmánokat) kiszorítják Itáliából, a Földközi-tenger szigeteiről és részben a Pireneusi-félszigetről. A keresztes háborúk ezen felül kiélezték az Európa és a Bizánci Birodalom közötti konfrontációkat, amelyek a tengerszorosok és a Kelet feletti gazdasági és politikai uralomért folytak. A keresztes hadjáratok a Kelettel való távolsági kereskedelem növekedéséhez vezettek, amelynek mindenekelőtt Velence és Genova, mint kikötőváros volt a haszonélvezője. Belpolitikai téren a keresztes hadjáratok elterelték a figyelmet a társadalmi problémákról és a nemesség, a korona és az egyház közötti hatalmi harcokról. A keresztes hadjáratok hitbéli jellege vallásos fanatizmust okozott, amely magában Európában is a más hitűek üldözésének hullámait váltotta ki: már az első keresztes hadjárat alatt, 1096-ban, folytak zsidóellenes pogromok. A keresztes eszme eltorzulását mutatta a gyermekek 1212. évi keresztes hadjárata, vallási fanatikusok és üzletelők gyermekek ezreit küldték a halálba. Több mint egymillió ember vett részt a hét keresztes hadjáratban. Ezeknek alig a fele érkezett meg ténylegesen a Szentföldre. Óvatos becslések szerint a halottak és eltűntek száma több mint 500 000 főre rúg.